Hegyekben állnak a tetemek a Signs of the Swarm új klipjében

Új dalt és egy hozzá tartozó klipet adott ki a Signs of the Swarm, emellé pedig bejelentették, hogy érkezik ötödik nagylemezük is. A Tower of Torsos pont azt adja, amit a neve is sejtet: kicsit sem munkahelybarát videót és roppantul megborítós zenei aláfestést mellé. A tagok különbözőképp számoltak be mind a dalról, mind a klipről és a szövegekről. Bobby Crow dobos szerint ez egy igazi, „pofádba bele” OG deathcore-darab lett, egy modern csavarral, míg David Simonich énekes a Hannibal sorozatból merített inspirációt a dalszöveghez.

Az új album július 28-án érkezik a Century Mediánál, és a legutóbbi klipes számhoz hasonlóan az Amongst the Low and Empty címet kapta. Ezt a címet a banda egy elmeállapothoz hasonlítja, miszerint a legutóbbi turnéjuk után kiégettnek (low) és ötlettelennek (empty) érezték magukat. Ennek ellenére mindannyiukat lenyűgözte a végeredmény, amit ebből a kilátástalannak tűnő állapotból ki tudtak hozni. Elmondásuk alapján stílusilag a deathcore-on kívül jócskán pakoltak a lemezre metalcore-, death metal-, djent- és industrial-elemeket is, ennek tudatában pedig nem meglepő azon zenészek listája sem, akik valamilyen formában felbukkannak az anyagon:

  • Matt Heafy (Trivium, Ibaraki stb.)
  • Josh Travis (Emmure, The Tony Danza Tapdance Extravaganza, ex-Glass Cloud)
  • Cameron Losch (Born of Osiris)

A számlista:

1. Amongst the Low & Empty
2. Tower of Torsos
3. Pray for Death
4. Borrowed Time
5. Between Fire & Stone
6. Shackles like Talons
7. DREAMKILLER
8. The Witch Beckons (ft. Matthew Heafy)
9. Echelon
10. Faces Without Names
11. Malady

A srácok a nyáron beveszik Európát is, hozzánk legközelebb a cseh Brutal Assaulton lehet majd elcsípni őket augusztus 10-én, olyan prominens zenekarok társaságában, mint pl. a Meshuggah, a Converge vagy az In Flames.