Harvest: amit tudni kell a kislemezről

Ahogy arról már korábban is értesítettünk titeket, augusztus másodikán egy kislemezzel tér vissza a Good Fight Music szárnyai alatt a kilencvenes évek egyik legmarkánsabb metalcore bandája, a Harvest. A Years of Defiance. Years of Disgust. című kislemez két új dalt fog tartalmazni egy 1999-es kiadatlan szerzemény (Torture Inhibition), valamint egy régi 7″-es dal újraértelmezése (Soul Burn) mellett. Az iTunes jóvoltából digitálisan hozzáférhető változaton helyet kap a Conditioned újrafelvétele is, ezzel is különlegessé téve a virtuális vásárlást, míg a bakelitek szerelmeseire fehér és áttetsző lemezek fognak várni. A kislemez felvételei hazai pályán, Minneapolisban, valamint Sao Paulóban zajlottak, a keverést pedig a Defeaterrel is dolgozó Jay Maas, valamint Dan Zimmerman végezték, míg a maszterizált változat nem kisebb személy, mint Alan Douches (Cro-Mags, Crown of Thornz, Morning Again) kezei alól került ki. Az énekes David Walker úgy kommentálta a közelgő megjelenést, hogy ezzel új fejezet indul a Harvest életművében, és a zenekar folytatni fogja az új dalok írását és rögzítését, valamint a koncertezést, amit egy impozáns tengerentúli turné is fémjelez, hiszen a banda olyan zenekarokkal osztja majd meg a színpadot, mint a feloszló Disembodied, az újjáalakult SkyCameFalling, vagy a labilis működésű Burnt By The Sun. A kislemezen a következő dalok fognak szerepelni:

Years of Defiance (A-oldal)
1. Our Legacy
2. Death is Not Enough

Years of Disgust (B-oldal)
1. Torture Inhibition
2. Soul Burn