Hírek
Hardcore és hip hop Veszprém határában: jön az első Telek fesztivál
A Terem Bár csapata a DIY élvezőinek akar a kedvében járni a háromnapos szabadtéri megmozdulással.
A veszprémi Terem Bár idén úgy döntött, hogy az évi megannyi élőzenei klubbulijuk mellett nem ártana egy kis szabadtéri kiruccanás a fesztiválszezonban, így augusztus 8. és 10. közt megrendezik az első Telek fesztivál. A város határában helyet kapó, pénztárcabarát, a lehető legnagyobb mértékig DIY és nyomokban a Hell Vill szervezőségét is tartalmazó csörtén nyilván a zene kapja a főszerepet, azon belül is leginkább a punk, a hardcore, a metal és a hip hop, tehát nagyjából olyan az egész, mint egy lekicsinyített manchesteri Outbreak. Ezenfelül pedig a szervezők mindenféle egyéb elfoglaltságokkal, játékokkal, versenyekkel, és természetesen széles ital- és ételválasztékkal várják a nagyérdeműt.
A célunk a fesztivállal az volt, hogy Veszprém underground értékeit is méltóképp vonultassuk fel a sűrű szezonban. Erre az igény mindig érződött, de a lehetőségek nem feltétlenül voltak adottak, így idén gondoltunk egy merészet és belecsaptunk a lecsóba. A napijegyekkel és bérletekkel kapcsolatban igyekeztünk a lehető legbarátságosabb árfekvést belőni, hogy ez egy olyan fesztivál lehessen, amit bárki megengedhet magának.- nyilatkozta az esemény főszervezője, Füchsel Viktória a Balaton.hu-nak.
A háromnapos feszt fellépői a következők:
- Ótvar Pestis
- Liberal Youth
- Another Way
- Zip
- Györemix
- Rivers Run Dry
- Surf Truckerz
- Lord Iron Livah
- Kevés x Ogo Dep x Tohonya
- Fit Fat
- Berriloom and the Doom
- Dr. Offtopusz x Arzén
- P.F.A.
- Organic
- Vattai András
- Boline Ritual
- Szolnoki Lajos x Bodnár András
- DJ Girlpower