HangSúly ’09: megvannak a nyertesek!

A súlyosabb gitárzenékkel foglalkozó magyar internetes magazinok szerkesztőségeinek szavazatai alapján 2008 legjobban sikerült albumait az Isten Háta Mögött és a Superbutt készítették el, koncerten a Nadir és a Subscribe voltak a legerősebbek, míg a debütáló bandák közül a Slytract és a Saint Petrol első albumait fogadta legnagyobb lelkesedéssel a zsűri. Az érdi Bakery stúdió pedig zsinórban negyedszer lett a legjobb a Hungarian Metal Awardson.

A legjobb album díjat nyerte:
Isten Háta Mögött – A kényelmetlen lemez

A 2005-ös első Hungarian Metal Awards győzteseiként jól sikerült új lemezeikkel természetesen az Isten Háta Mögött és a Remorse zenekarok 2008-ban is favoritnak számítottak a Legjobb album kategóriában. Az IHM-nek végül ismét sikerült befutni az első helyre a ‘Kényelmetlen lemezzel, mindössze egyetlen szavazattal megelőzve a Superbutt You And Your Revolution albumát, amely ugyancsak egy hajszállal szorította a dobogó harmadik fokára a Remorse D.Ü.H. című 2008-as anyagát.

A legjobb debütáló album díjat nyerte:
Saint Petrol – Greatest Tits, valamint
Slytract – Explanation: Unknown

A bemutatkozó albumok kategóriájában ezúttal holtverseny alakult ki az első helyen. A Saint Petrol az amúgy is igen erős magyar southern rock/sludge metal színtérre érkezett meg Greatest Tits című albumával, míg a miskolci Slytract külföldön is eséllyel indul a brutális thrash-death metal muzsikát rejtő, remek Explanation: Unknown című lemezzel, amelyet nem csak a Noise Head Records adott ki Európában, de a híres-neves Relapse is az Egyesült Államokban.

A legjobb koncertbanda címet nyerte:
Nadir, valamint
Subscribe

Amilyen egyértelműen hódította el tavaly a Legjobb koncertbanda titulust a Sunday Fury, annyira megosztott volt idén a zsűri az első hely odaítélésében. Gyakorlatilag a jelöltek közül aki nem első lett, az mind a második helyen végzett. A hajszállal legjobbnak ítélt két banda pedig a hardcore-death metalban erős Nadir, akik az ország egyik legjobb underground csapataként dolgoznak már évek óta, míg az első hely másik társbérlője 2008-ban az intenzív bulijairól ismert Subscribe, akik a tavalyi második hely után léptek most a dobogó legfelső fokára.

Kapcsolódó cikkek:
Nadir – Those Who Bought The Rain

A legjobb stúdióprodukció díjat nyerte:
Jocke Skog @ Fear And Loathing és Varga Zoltán @ Bakery
Superbutt: You And Your Revolution

A Legjobb stúdióprodukció kategóriában először idén merült fel az a dilemma, hogy a jelöltek közül két album is részben külföldön készült. Végül úgy döntöttünk, hogy amíg magyar közreműködés is van a lemezben, addig nem kérdés, hogy ezek az albumok is indulhatnak a szavazáson. Ezek után talán nem meglepetés, hogy az első két helyet egy-egy svéd/magyar koprodukcióban készült korong szerezte meg. Folytatva eddigi sorozatát, negyedik alkalommal is az érdi Bakery stúdió és vezetője, Varga Zoltán vitte el a pálmát, aki a Jocke Skog stúdiójában (Fear And Loathing) készült Superbutt album utómunkáit és az énektémák felvételeit végezte. Hasonló felállásban készült a második helyen végzett Casketgarden album, az Incompleteness In Abscence, ahol a szintén svédországi Studio Underground stúdióban Pelle Saether és a szolnoki Denevér stúdióban Cserfalvi „Töfi” Zoltán közös munkájának eredményeként született ütős hangzás. A harmadik helyre egy önálló produkcióval futott be Varga Zoltán és a Bakery, ez pedig az Isten Háta Mögött és az A kényelmetlen lemez.

A legjobb lemezborító díjat nyerte:
Dömölky Dániel
Superbutt: You And Your Revolution

A grafikusok között is nagyon szoros volt a verseny, végül a You And Your Revolution frontját készítő Dömölky Dániel groteszkbe hajló munkája tetszett a legtöbb zsűritagnak. Mögötte holtversenyben végzett Jacsó Balázs és Sallai Péter. Jacsó Balázs három alkotásával is versenyben volt, végül a Cadaveres: Evilution albuma került dobogóra, míg Sallai Pétert a Kalapács: Mítosz c. albumának borítójáért illeti elismerés.

Gratulálunk a győzteseknek!