HALLGATNIVALÓ: íme a nyitódal a DAME közelgő második kislemezéről!

A zenekar Facebook elérhetősége || A zenekar Bandcamp elérhetősége

A meglehetősen titkolózós DAME nevű formációról először egy hazai gyűjtésben értekeztünk még a tavalyi év elején. Az első, Awakening című single után nem sokkal a stúdióprojektként alakult csapat egy Nikola Tesla-inspirálta kétszámos kislemezzel jelentkezett, melynek egyik dalához, a Tesla I.: Light Up The Whole World címűhöz egy saját gyártású, ’90-es évek előtt fejet hajtó vhs-kamerás klipecske is készült, mely az akkor még javában futó Klipözön rovatunkat is megjárta. A  háromfősre „tippelhető” formáció az utóbbi évben igencsak elcsendesedett (bár az önpromót sosem vitték túlzásba, valljuk be…), de az utóbbi napokban Facebookos aktivitásukat nyomon követve kiderült, hogy az múlt hónapokat egy új, négyszámos kislemez megírásával, és rögzítésével töltötték, azon kívül, hogy egy előnyös névváltáson is túlestek, DΔME helyett most már szimplán DAME néven futnak. Nyilván a kimaxolt háromszöges témán kívül az állhatott még ennek hátterében, hogy egy ilyen karakterrel sokkal kevesebben találják meg őket bármilyen site-on.

A maratoni hosszúságú, mondókaszerű címet viselő NO MATTER IF YOU’RE A DAME WHEN WE BLEED WE BLEED THE SAME EP pontos megjelenési dátuma egyelőre leleplezetlen, viszont annak nyitódalát, a címével egy King Crimson-nóta előtt tisztelgő 21th Century Schizoid Crab-et most meghallgathatjátok nálunk először! A lassan építkező, lineáris szám nagyjából minden olyan elemet tartalmaz, ami az új kislemezt jellemezni fogja, a modern metálos törtütemű gitártémákat, a jó ízlés határain belül mozgó elektronikát, a belassulásokat, és a dallamos, néhol többsávos énektémákat (a három oszlopos tag közül rendszeresen ketten is mikrofon mögé állnak a zenekarban). A hangmérnöki munka, mint az eddigi megjelenéseiken is, a Tóth Gábor-féle Ghostship Recordings érdeme. A formáció jövőbeli tervei között most a következő kiadvány befejezése mellett az élő produkcióra való alapos felkészülés szerepel, a három alapítótag a jövőben majd két-három session zenész segítségével kísérli meg színpadra vinni a DAME dalait. Előbb utóbb ez az anonimitás elvetésével is jár majd.


Az új dal és annak szöveges videója mellett azoknak, akik most találkoznának először a zenekarral, beillesztettük az eddigi munkásságuk darabjait is, melyek az új dallal egyetemben akár ingyenesen, de becsületkasszás módszerrel is letölthetők: