Hallgatnivaló: For The Mathematics

Ha emlékeztek, egy héttel ezelőtt hőn szeretett honlapotok egy új mini-rovatot indított útjára, mely a nagy sikerre való tekintettel folytatná az elfedett zenekarok feltérképezését, vagy, ha épp nem az underground rejtélyes kincsesbányaiban kajtat, akkor olyan fontos dalokat és zenekarokat vesz majd elő, melyeket többen ismertek majd, mint nem és ilyen esetben vagy csupán megemlékezünk róluk, vagy csak közösen konstatáljuk, hogy ez bizony jó (volt). Ezen a héten engem ért a megtiszteltetés, hogy zenekart és egyben dalt válasszak, így a múlt heti Haste előtt tisztelegve ezúttal is egy dallamos és technikás valamit ástam elő a múlt homályából. Van bárki közületek, aki esetleg ismeri a For The Mathematics nevét? A 2003-ban Ottawában alakult csapat számtalan tagcserén és megrázkódtatáson esett át, ám mindezek ellenére így is két kiadvánnyal tették gazdagabbá a világot. 2004-ben érkezett a The New Science névre keresztelt bemutatkozó EP, majd két évre rá, 2006-ban a We Impend. A srácok végül feladták a próbálkozásokat és 2008-ban sajnálatos módon feloszlatták a csapatot. Akinek esetleg tetszik a zenéjük (’Fall of Troy rajongók előnyben!) és még többre tartana igényt, mint a szóban forgó két EP annak ajánlom, hogy keresse fel az utódcsapatokat, melyek közül a Higher Rites az, ami legközelebb áll a For The Mathematics muzsikájához, de szintén nem szabad, hogy szó nélkül elmenjünk a Lady Radiator munkássága mellett. A zeneileg a math rock, a post-hardcore és az indie határmezsgyéjén táncoló csapat előtt most pedig az A Versus c. dalukra forgatott klippel emlékeznénk meg. És ne feledjétek: a rovat lényege, hogy megvitatjuk a dalt és a zenekart, így mindenkit megkérnék, hogy írjon véleményt, beszéljük csak ki őket: