Hallgasd meg az ALLSEE bemutatkozó EP-jét – debütál az Emotional Rollercoaster!

nuskull1 (1)

ALLSEE || FACEBOOK || INSTAGRAM || TWITTER

Tavaly márciusban bemutatkozott a Nuskull Magazinban a miskolci ALLSEE, akik egy videoklip-premierrel, némi felállásváltozással, egy új dallal, valamint egy feldolgozással a hátuk mögött most elérkeztek a zenekar fennállásának eddigi legnagyobb mérföldkövéhez: egy Nuskull Magazin-premier keretében végre bemutatják első kislemezüket, az Emotional Rollercoastert.

A most debütáló ALLSEE-kislemeznek, az Emotional Rollercoasternek a felvételei a Hangart stúdióban készültek el elsősorban Gulybán Márton és Károly Tamás segítségével és közreműködésével, míg a húrszekció sávjait még a zenekar gitárosánál, Lippai Ádámnál játszották fel a fiúk. A most elkészült új kislemez minden dala már a tagcsere utáni időszak terméke, így az összes Emotional Rollercoaster-dal már az új felállással készült, közös közreműködéssel, amelyhez a szövegeket Orosz Ádám, a csapat énekese és Szakács Zsombor, az ALLSEE dobosa írta.

„Hangzásban a kezdetektől továbbra is egy kicsit dallamosabb vonalat képviselünk, ugyanakkor nem szeretnénk eltávolodni a nehezebb gitár- és dobtémáktól. Bár ez az első albumunk, nagyon élveztük a stúdiózási folyamatot, gördülékenyen ment a közös munka , törekedtünk az elképzeléseink maximális megvalósítására, ezért a folyamat több időt vett igénybe, de úgy érezzük, hogy megérte.” – nyilatkozták a fiúk a magazinunknak.

nuskull2

A már tavaly szeptemberben megismert Emotional Rollercoaster-borítót Verhócki Ádám tervezte, aki a CD-megjelenés látványtervét is elkészítette, a kislemezt ugyanis majd fizikai formátumban is megvásárolhatjátok.

„Az albumborítón látható rajzolt figurák egyébként a zenekartagokról lettek mintázva, szerintünk nagyon jól sikerült munka. Ahogy a cím (Emotinal Rollercoaster) is sejteti, szerettünk volna egy nagyon változatos érzelmi világot megjeleníteni.” – mondták el ehhez kapcsolódóan az ALLSEE tagjai.

nuskull3 FinlayA kislemez várhatóan több zenemegosztó/stream oldalra is fel fog kerülni, a srácok tervei között szerepel az iTunes-on, a Spotify-on, valamint a Deezeren való közzététel is. A fővárosi és a miskolci lemezbemutató koncerteken az EP-n vendégszereplő Finlay Sky Davey is hallható lesz a Tapedből, ugyanis felutazik a srácokhoz, hogy együtt előadja velük a Dread című dalukat. Ez lesz az a tétel is egyébként az EP-ről, amelyre a srácok egy közös klipet is szeretnének vele forgatni, amelynek videóanyagát a két lemezbemutatón kívánják rögzíteni.

 

 

A két lemezbemutató buli facebook eventje:

BUDAPEST (június 15.): ALLSEE [Lemezbemutató koncert] / Grimcity / Treasure The Sky in Dürer Kert

MISKOLC (június 17.): ALLSEE // Pit of Saron [Lemezbemutató koncertek]

ALLSEE – EMOTIONAL ROLLERCOASTER (EP)