2014. január 12.
A november végén első dalával bemutatkozó Ghostchantról már tavaly is tudhattuk, hogy 2014 egyik legnagyobb dobását majd az ő nevükhöz fogjuk kötni, erről pedig a ma este végighallgathatóvá tett Slaves EP győzheti meg a kétkedőket. Az Idioteq.com felületén egy átfogó interjúval debütált kiadvány egyaránt merít a skandináv black/death metalból, a crust punkból és a hardcore-ból, miközben dalszövegeiben is érdemi üzenetet közvetít. A lemez az alábbi linken hallgatható meg, és a limitált kazettán is megjelenő kiadványról a zenekar Facebook-oldalán olvashatsz többet, amit a banda nevére kattintva érsz el.