Guns Are Too Quick: hétfőn indul a jelentkezés!

Idén már harmadik alkalommal hirdetjük meg honlapunk reprezentatívnak szánt, egyben a hazai színteret segíteni óhajtó válogatáslemezét, a Guns Are Too Quicket, ami 2009-ben még koncertszervezések révén vette kezdetét. A tavalyi lemez összeállítása során felállított szabályaink idén is érvényesek lesznek: a beérkező dalokból 12 felkerül egy ingyen letölthető válogatásalbumra, míg a többi pályázóról sem feledkezünk meg, hiszen a SoundCloudon az ő dalaik is végighallgathatók lesznek. És hogy mi alapján válogatjuk ki a 12 dalt? A beérkezett dalokat megkapja az egész szerkesztőség ID-tagek nélkül, tehát ha előzőleg nem találkozott oldalunk egy írója az adott dallal, nem fogja tudni, kitől származik, mi a címe, és ki adta ki: úgy gondoltuk, ez a legigazságosabb útja annak, hogy a nagy számok törvénye mellett az esztétikai megítélés döntsön az album végső arculatáról. És hogy mit kell tenned ahhoz, hogy felkerülhess az albumra?

A JELENTKEZÉS MENETE

Az albumra való jelentkezés hétfőn veszi kezdetét: onnantól április 28-ig várjuk a zenekarod egyetlen dalát a balidavid.cep@gmail.com címre. Az általatok kiválasztott dalt ne csatolmányként küldd el, hanem adj meg egy arra mutató linket, ahonnan letölthetjük: ez a .rar könyvtár lehetőség szerint tartalmazzon egy fotót is a bandádról. Az elküldendő üzenet tárgya legyen “GATQ 2012“, a levélben pedig pár szóban mutasd be a zenekarodat, valamint értelemszerűen mutasd meg, honnan érhetjük el a jelentkezésre szánt tételt. A továbbiakban te leszel a kapcsolattartó, így az április 28-án, 23:00-ig befutott dalokat végül összegzem, és minden ID-tagtől megfosztva elküldöm a többi szerkesztőnek, akik tízes skálán pontozzák majd látatlanul a beérkezett dalokat. A 12 legmagasabb átlagot elérő dal felkerül a letölthető lemezre, míg a többi szerzemény is meghallgatható lesz. Ennek azonban van egy másik apropója.

FELLÉPÉS A ROCKMARATONON

Ugyanis a legmagasabb átlagot elérő zenekar kap tőlünk egy helyet a júliusi Rockmaratonon a saját sátrunkba. Ez felvet egy jogos kérdést, ugyanis eddigre már befejeződik a szintén hétfőn kezdődő Facebook-szavazásunk, ahol ehhez hasonlóan egy helyet kínálunk fel a pécsi fesztiválra. Ezért ha átfedés lenne a Facebook-nyertes és a beküldő zenekar személyében, akkor a felvételen az azt követő, tehát második legmagasabb átlagú dal szerzője kap tőlünk lehetőséget. Ennek jegyében várjuk hétfőtől a pályázataitokat, és ha bármilyen más kérdés merülne fel, nyugodtan írd meg egy komment formájában, válaszolni fogunk rá!