Gitár megint nincs, rap annál több az új Linkin Park-számban

linkin park pusha stormzy

Lassan két hónapja, hogy a Linkin Park tábora forrong: ugye február közepén jött ki az első lagymatag popdal a kaliforniai sztárzenekar közelgő poplemezéről, amit majdnem pontosan egy hónappal később egy újabb giccses rádiószám követett, a rajongók pedig mindkettőt heves ellenérzésekkel fogadták. Azóta eltelt még egy hónap, így épp ideje volt újra felborzolni a kedélyeket: itt jön a képbe a legújabb dal, a Good Goodbye.

A legjobb, ha rögtön az elején túllépünk azon, hogy gitárt ebben a számban sem hallunk, és koncentráljuk inkább arra, amit igen: Chester Bennington végre nem úgy énekel, mint aki a kisfiának énekel altatódalt, Mike Shinoda szövegköpködése pedig egész meggyőzően indulatosra sikerült – aztán jön a két vendégrapper, Pusha T és Stormzy, és ennek a dalnak is annyi. Az egy dolog, hogy Mike verzéjéhez képest mindketten teljesen érdektelenül adják elő magukat, de amikor utóbbi még azzal is elkezd kérkedni, hogy ő bizony most a Linkin Parkkal szerepel egy számban, és ez mekkora rajság, akkor tényleg megint nem tudunk mást csinálni, csak kiábrándultan ráncolni a szemöldökünket.

A One More Light című új lemez egyébként hivatalosan május 19-én jelenik meg, utána pedig június 27-én a banda Magyarországra is ellátogat, a soproni Volt fesztiválon fognak fellépni, az idén csak erre a bulira összeálló Subscribe után.