GATQ x Party: új rendezvénysorozatot indítunk!

Az október 6-i koncert sikerén felbuzdulva szeretnék gyarapítani azon alkalmak számát, amikor lehetőségünk nyílik a honlap közösségének összehozására, így novembertől minden hónap második csütörtökjén a Szférában (Budapest, Hársfa utca 41. – a Wesselényi utcai villamosmegállótól egy utcára) várunk Benneteket, ahol meglepetéskoncertekkel, na meg a kedvenc dalaitokkal készülünk. Az első ilyen estére november 8-án kerül majd sor, amikor a Shell Beach ad majd akusztikus minikoncertet, valamint a fellépést követően végighallgatható lesz a helyszínen az általunk is igen várt This Is Desolation. Totik Zoliéknak igen mozgalmas lesz a mi bulinkat is érintő hét, hiszen október 31-én a Kettőnégy Halloween-buliján adnak majd koncertet, november 5-én pedig a Platic Bitch-csel lépnek majd fel (hozzánk hasonlóan) egy ingyenkoncert keretein belül a srácok az Instantban, így lényegében egy hét alatt három arcát lehet majd látni a zenekarnak. Előbb a kedvenc feldolgozásaikkal lehet elcsípni őket, ezt követően egy hagyományos értelemben vett koncertre lehet számítani, ahol az A38-as bulihoz hasonlóan előtérbe kerülnek az új dalok, nálunk pedig amellett, hogy végighallgatható lesz a már most is előrendelhető lemez, új köntösben is bemutatkoznak a fellépésekről már ismerős szerzemények.

A koncertet és a végighallgatást követően a Shell Beach tagjai pörgetik egy órán át a kedvenc dalaikat, majd mi vesszük át a stafétát kifulladásig, és igyekszünk a kedvenc, az oldal profilját megmutató dalaitokkal készülni, de természetesen kérni is lehet majd, hiszen az a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát. Az eseményt itt jelölheted a Facebookon, a naptárunkban itt kattinthatsz rá, és talán mondanunk sem kell: számítunk a társaságodra.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=Ya5C4C1oZ60