Főzenekarként tér vissza a We Butter The Bread With Butter

Tavaly februári koncertjét követően november 4-én ismét Budapestre látogat Németország egyik legnépszerűbb deathcore-bandája, a We Butter The Bread With Butter. Az elmúlt két évben már a szerzői kiadásra, valamint a Visible Noise terjesztésére (akikkorábban a Bring Me The Horizont és a Bullet For My Valentine-t is segítették) hagyatkozó, elektronikus elemekkel kacérkodó banda immáron főzenekarként tér majd vissza Budapestre, aminek apropóját az augusztusban megjelent friss lemez, a Goldkinder adja (az azt megelőző nagylemezükről itt írtunk). A srácok Európa-turnéja Budapesten találkozik majd a Betraying The Martyrs szintén aktuális körútjával, akik így társ-főfellépőként szintén egész estés programmal készülnek majd: a Sumerian üdvöskéi legutóbb a Veil of Maya előtt bizonyítottak, de a Breathe In Life óta már egészen biztosan megíródott annyi friss dal, hogy új tételekre is joggal számítsunk. Az estén fellép még a francia Shoot the Girl First is, akiket így decemberi, a The Browninggal közös koncertjük előtt lehet majd élesben letesztelni, míg az este hazai felelőse az idén már nagylemezt is kiadó Subliminal Merger lesz: az elővételes jegyek 2900 forintos, a helyszíni jegyek 3500 forintos áron válthatók meg az A38 honlapján és jegypénztárában, míg a koncert itt jelölhető a Facebookon.