2012. május 15.
A Four Year Strong a mai napon jelentette be, hogy a zenekar kilép a Universal Motown/Republic kötelékéből. A banda 2009-ben igazolt ide, és ennek következtében jelenhetett meg az Enemy of the World is 2010-ben már világszintű terjesztésben, ahogy a tavaly megjelent In Some Way, Shape, Or Form is ugyanilyen lehetőségben részesült a kiadók fúziói miatt. „Ez az összevonás a Motown és a Republic között akkor készült, amikor a lemezzel már meg is voltunk” – nyilatkozta a zenekar menedzsere, Rob Hitt. Ugyanitt arra is hivatkozott, hogy nem érzi úgy, hogy a kiadónak különösen fontos előadó lenne a Vans Warped Tour egyik főzenekara, és emiatt ott is hagyják a multit. Hogy innen hová vezet a massachusettsi pop-punk banda jövője, egyelőre nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a banda továbbra is működni fog, és legközelebb a brit rajongók örülhetnek a társaságuknak, amikor a Blink-182 előzenekaraként lesz megtekinthető a formáció a szigetországi turnén.