2009. január 27.
„A Fonogram Magyar Zenei Díj idén február 11-én kerül kiosztásra, s ebben az évben minden eddiginél több „Hammeres” csapat és aktuális lemeze szerepel a jelöltek listáján. 5 kategóriában 9 jelölt került be a legjobbak közé. Ők már biztosan esélyesek a díjra, melyet ebben az évben is a Millenáris Teátrumban adnak majd át, az M1 pedig élőben közvetíti a rendezvényt.
Az év hazai hard rock vagy metal albuma kategória jelöltjei egy kivételével a Hammer Music kiadványai közé tartoznak: a hazai folk metal mezőny első számú csapata, a Dalriada – Szelek című lemeze, a nemzetközi szinten is egyre elismertebb, a következő korongon már a legendás Beau Hill producerrel dolgozó, a gálán is fellépő H.A.R.D., a Traveller című anyaggal; a nemrégiben énekesváltáson keresztülment, s ezt maximálisan kihasználó, itthon és külföldön is egyre többet koncertező, hatalamas lendülettel rendelkező Insane (Our Island -Our Empire), a hazai heavy metal szcéna legkiemelkedőbb csapata, az újjáalakulásnak tíz éves évfordulóját tavaly ünneplő Ossian 2008-as, Küldetés című lemeze, valamint a You and Your Revolution című friss korong, a minden eddiginél extrémebb borítóval és egy Zak Tell (Clawfinger) duettel előrukkoló csapattól, a Superbutt-tól.
Idén először a hagyományos rock kategórián kívüli produkcióink közül is több jelöltünk van: A Hammer Music család legfiatalabb részlege, a Culture Mission is elkönyvelheti első jelölését, ez a kiadói részleg a korábban Ágnes Vanilla néven ismertté vált, immár Ágnes néven alkotó dalszerző-énekesnőhőz kötődő kiadványokat gondozza. Ágnes: A Gömb című lemeze a hazai modern pop-rock albumok között száll versenybe az idei gálán.
Az év hazai világzenei albuma kategórában a Yava zenekar Folcore című anyaga szerepel a jelöltek között.
Az év hazai felfedezettje a Hammer Music berkein belül a szemtelenül fiatal tagokból álló és hihetetlenül lendületes zenét játszó Turn of Mind és az A New Day, A New Hour című anyag.
Az egyik legerősebb mezőnyben, az év külföldi hard rock vagy metal albuma kategóriában a David Coverdale vezette Whitesnake, Good to be Bad című anyaga szerepel a legjobbak között.
A 2009. évi Fonogram – Magyar Zenei Díj jelöltjei:
Az év hazai klasszikus pop-rock albuma:
DEÁK BILL GYULA – Hatvan csapás (Sony BMG)
DÉS-BEREMÉNYI-BÁSTI-CSERHALMI-KULKA-UDVAROS – Férfi és nő (Sony BMG)
NOX – Időntúl (Universal Music)
RÚZSA MAGDI – Iránytű (CLS Music)
ZSÉDA – Rouge (Magneoton)
Az év hazai modern pop-rock albuma:
ÁGNES – A gömb (Culture Mission/Hammer Music)
ANTI FITNESS CLUB – Anti Fitness Club (Magneoton)
BELMONDO – Hogy nézel rám? (FF Film & Music)
HOOLIGANS – Privát mennyország (EMI)
KOVÁCSOVICS FRUZSINA – Üveggolyó (EMI)
SOFFI – Sugarpunk (EMI)
Az év hazai alternatív albuma:
AMBER SMITH – Introspective (Twelve Tones Records)
HEAVEN STREET SEVEN – Jazz (Magneoton)
KOWALSKY MEG A VEGA – Szemenszedett igazság (CLS Music)
PÁL UTCAI FIÚK – Legelő (1G)
VAD FRUTTIK – Egy éjszaka Bohémiában (CLS Music)
Az év hazai hard rock vagy metal albuma:
DALRIADA – Szelek (Hammer Music)
H.A.R.D. – Traveler (Hammer Music)
INSANE – Our Island – Our Empire (Hammer Music)
MOBILMÁNIA – Ez a mánia (EMI)
OSSIAN – Küldetés (Hammer Music)
SUPERBUTT – You And Your Revolution (Hammer Music)
Az év hazai dance pop albuma:
ANIMAL CANNIBALS – Mindent lehet (Magneoton)
COZOMBOLIS – Fülig ér a száj (Universal Music)
EMILIO – Miért búcsúznánk? (Universal Music)
GROOVEHOUSE – Hosszú az út (Private Moon/EMI)
KARÁNYI – Aerodynamics (CLS Music)
Az év hazai jazz albuma:
BALÁZS ELEMÉR – Always That Moment 2 (BMC Records)
BARABÁS LŐRINC EKLECTRIC – Ladal (Barabás Lőrinc)
HARCSA VERONIKA – You Don’t Know It’s You (Smart Music)
KOZMA ORSI QUARTET – Hide And Seek (Magneoton)
SZALÓKI ÁGI – A vágy muzsikál (Folkeurópa)
Az év hazai világzenei albuma:
CSÍK ZENEKAR – Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… (Fonó)
GHYMES – Álombálom (EMI)
PALYA BEA – Adieu Les Complexes (Sony BMG)
VÁRADI ROMA CAFÉ – Espresso (Sony BMG)
YAVA – Folcore (Hammer Music)
Az év hazai szórakoztató zenei albuma:
A TÁRSULAT – A legjobb dalok (Universal Music)
BERECZKI ZOLTÁN – SZINETÁR DÓRA – Musical Duett 2. (EMI)
BON BON – Swing (EMI)
DOLHAI ATTILA – Egy szerelem története (Sony BMG)
MARÓT VIKI ÉS A NOVA KULTÚRZENEKAR – Kultúrmix (Private Moon/EMI)
Az év hazai gyermek albuma:
ALMA & BRÓDY – Játsszunk együtt! (Universal Music)
CSICSI – Pimpinkin (EMI)
CSILLA – Valami mindig szép (Magneoton)
ESZENYI ENIKŐ – Hamupipőke és más Grimm mesék (Sony BMG)
GRYLLUS & SZALÓKI – Sárkány apó (Gryllus)
GYEREKKARÁCSONY (Fortuna Records/Magneoton)
Az év hazai felfedezettje:
ANNA AND THE BARBIES (CLS Music)
ANTI FITNESS CLUB (Magneoton)
HORVÁTH ÁKOS (EMI)
THE UNBENDING TREES (Magneoton)
TURN OF MIND (Hammer Music)
Az év hazai dala:
Ebben a kategóriában a közönség szavazatai döntenek.
A szavazást a MAHASZ és a Fonogram – Magyar Zenei Díj médiatámogatója, a Sláger Rádió közösen bonyolítja le.
Szavazni lehet a www.slager.hu/fonogram oldalon.
Az év hazai zenei DVD-je:
BIKINI – 25 év Bikini (EMI)
BONANZA BANZAI – ’87-’92 (Fehér Sólyom/Voice Records)
DÉS-BEREMÉNYI-BÁSTI-CSERHALMI-KULKA-UDVAROS – Férfi és nő (Sony BMG)
DJABE – Take On (Gramy)
TUNYOGI ROCK BAND – Koncert (EMI)
ZORÁN – A dalok és mi (Universal Music)
Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma:
FILMZENE – Mamma Mia! (Universal Music)
JAMES BLUNT – All The Lost Soul (Warner Music)
KID ROCK – Rock & Roll Jesus (Warner Music)
MICHAEL BUBLÉ – Call Me Irresponsible (Warner Music)
SEAL – Soul (Warner Music)
Az év külföldi modern pop-rock albuma:
DUFFY – Rockferry (Universal Music)
KATY PERRY – One Of The Boys (EMI)
MADONNA – Hard Candy (Warner Music)
PINK – Funhouse (Sony BMG)
THE KILLERS – Day & Age (Universal Music)
Az év külföldi alternatív albuma:
COLDPLAY – Viva La Vida (EMI)
KINGS OF LEON – Only By The Night (Sony BMG)
MGMT – Oracular Spectacular (Sony BMG)
SIGUR ROS – Med sud I eyrum vid spilum endalaust (EMI)
THE VERVE – Forth (EMI)
Az év külföldi hard rock vagy metal albuma:
AC/DC – Black Ice (Sony BMG)
METALLICA – Death Magnetic (Universal Music)
SERJ TANKIAN – Elect The Dead (Warner Music)
SLIPKNOT – All Hope Is Gone (CLS Music)
WHITESNAKE – Good To Be Bad (Hammer Music)
Az év külföldi dance-pop albuma:
ANASTACIA – Heavy Rotation (Universal Music)
BEYONCÉ – I Am.. Sasha Fierce (Sony BMG)
BRITNEY SPEARS – Circus (Sony BMG)
KANYE WEST – 808s & Heartbreak (Universal Music)
MARIAH CAREY – E=MC2 (Universal Music)