Folytatódik a történet – új videóval jelentkezik az In Flames

inflames

Még egy hét sem telt el az In Flames first-person akcióklipje óta, máris egy új videóval jelentkeztek, melyben a The End történetet gondolták tovább. Ezúttal a The Truth című dal lett megfilmesítve, amely szintén a november 11-én megjelenő Battles című albumon fog helyet kapni. A zenekar tizenkettedik nagylemezének új videóját ezúttal is Patrick Ullaeus rendezte, aki többek között olyan zenekaroknak készített még kisfilmeket, mint az Arch Enemy vagy a Children of Bodom.

Az új klip mellett a héten végre fény derült a zenekar új dobosának kilétére is: az új tag Joe Rickard, aki korábban a Red sorait erősítette. Rickardot Howard Benson producer mutatta be a bandának, eredetileg csak azzal a céllal, hogy sessionzenészként feldobolja a Battles dalait, azonban a zenekar annyira elégedett volt a teljesítményével, hogy végül állandó helyet kapott a felállásban.