2017. március 29.
A Budapest-Székesfehérvár, illetve a poszt-prog-sludge tengelyeken mozgó Stabbed zenekar tavaly mutatta be nálunk első kislemezét, aminek pár héten belül meg is érkezik a folytatása, ezúttal már nagylemez terjedelemben. Az első előzetes számot már meg is lehet hallgatni.
A Long Way Down című albumra a csapat saját bevallása szerint kicsit megvariálta a saját hangzását, a poszt- és ambient elemek helyett ezúttal a groove-okra és az elsöprő nyers energiára fektetve a hangsúlyt. Az anyag felvételei Szegeden, a Miracle Sound (korábban Black Hole Sound) stúdióban készültek Vári Gábor (Dystopia) vezényletével, valamint az utómunkálatok is az ő kezét és fülét dicsérik. Az artworköt ismét Farkas Zénó (Artphetamin) követte el. Az első EP-hez hasonlóan a nagylemezen is szerepel egy vendégénekes, mégpedig Tadeusz Rieckmann, akit a legtöbben a Dalriada dobosaként ismernek, de a Sunwharf zenekarban már énekesként is bizonyított.
A lemez április 9-én fog megjelenni, a Mute című felvezető dal pedig alább hallgatható is. A csapat sajtóanyaga így fejti ki az anyag koncepcióját és azon belül a szám szerepét:
Az EP útkeresése után a nagylemezre a hangzás mellett a lemezkoncepciót / mondanivalót is drasztikusan összerántottuk. 8 dal, ami őszinte kegyetlenséggel rángat végig azon a poklon, amit a szembejövő problémák kényelmes halogatásával építünk magunknak. Az utazás során feltárul egy világ, ahol az emberek félelemből fakadó gyűlölettel, cinizmussal és apátiával futnak önmaguk körül. Ennek a történetnek a töréspontja a Mute. Méreggel átitatott számvetés az album utolsó két dala előtt a teherről, amit ezen a hosszú úton magunkkal cipelünk, míg le nem érünk a legaljára.
A zenekart élőben legközelebb az április 14-i lemezbemutatójukon lehet elcsípni, a Dürer Kertben megrendezett Moshing Rabbits fesztiválon, ahol többek között a Strong Deformity és Cadaveres társaságában játszanak.