Feloszlik az A Life Once Lost

Nagyon úgy tűnik, hogy a modern metalban (pontosabban mélyre hangolt groove/metalcore hibrid zenében) nyomuló A Life Once Lost legénysége tizennégy év és hat nagylemez után határozatlan időre csendben marad. Legalábbis Bob Meadows frontember egész biztosan, aki egy interjúban beszámolt arról, hogy a jövőben asztalosként fog tevékenykedni (külön érdekesség, hogy Bob éppen a krisztusi korban van, a „carpenter” pedig ácsnak is fordítható). Persze a művészi önkifejezést és a zenei világot sem hagyja teljesen maga mögött, hiszen a közeljövőben kiállítása lesz az évek során összegyűjtött koncertplakátjaiból, melyeket maga keretezett. A döntés hirtelen születhetett, hiszen a banda még előző hónapban is koncertezett, az okok pedig eléggé tipikusak: Bob belefáradt a turnézásba és az azzal járó kellemetlenségekbe, harmincas éveinek dereka felé közeledve pedig valami mást is akar kezdeni az életével (ehhez persze az is hozzátartozik, hogy az ALOL-nak soha nem sikerült kiugróan népszerű zenekarrá válnia). A trió utolsó albumáról, az Ecstatic Trance-ről itt írtunk, a bandától pedig a 2005-ös Vultures című dal klipjével búcsúzunk, melyben a Lamb Of God frontember Randy Blythe is vendégszerepelt.