Feloszlik a Sunset

A budapesti modern metalos Sunset zenekar bejelentette feloszlását. A srácok jövő tavasszal tartják a legutolsó  koncertjüket.

A Sunset még 2007-ben alakult, és egy sor kislemez után végül 2017 elején hozta ki az első teljes albumát We Are Eternity címmel. Közben történt rengeteg tagcsere (anno a New Friend Request, az AWS és a Harmed mai tagjai is játszottak a felállásban), volt pár év leállás is, de a srácok végül mindig összeszedték magukat, és az utóbbi évekre egyenesen az ország egyik legpengébb koncertzenekarává gyúrták ki magukat. 2018 végére, a második album írásának a felénél viszont Hunyadi Zoltán énekes úgy döntött, kiszáll a csapatból, majd ennek nyomán a banda fel is oszlatta magát. A srácok tegnap este egy hosszú videós bejelentkezésben taglalták a döntés hátterét és sztorizgattak a banda életútjáról.

Az utolsó felállásból Hámori Dávid dobos a Fish!-ben, Fehér Sándor basszusgitáros pedig a Wrong Side-ban és énekesként a Hypocrites Breedben zenél tovább.

A búcsúkoncert március 15-én lesz a Dürer Kertben, a bulira a teljes életművüket lefedő, extra hosszú szettet és vendégeket is ígérnek a srácok.

Fotó: Révész Patrik