Feloszlik a Heights!

Meglehetősen csendben adta tudtunkra feloszlását a most reneszánszát élő angol hardcore egyik ígéretének számító Heights. A minden bizonnyal elköszönésnek szánt videóban pár örömteli turnémozzanaton kívül a 2009-2014 felirat olvasható, a zenekar ennél többel nem is kommentálta az eseményt. A hazánkat is megjárt zenekar két stúdiólemezt, egy EP-t és egy kislemezgyűjteményt tudhat magáénak, ugyan 2012-es tagcseréjük (Thomas Debaere helyett Alex Monty basszusgitáros vette át az énekes posztját) után vesztett a lendületéből és közmegítéléséből a csapat, de tényleg rendkívül váratlan most tőlük a lantletétel. A sejtelmes videó után a Heights legismertebb két dalát is megmutatjuk megemlékezés gyanánt.

FRISSÍTÉS: Időközben befutott egy hosszabb blogbejegyzés is a zenekar tollából, melyből keserédes poénkodáson kívül az is kiderül, hogy a feloszlás oka, hogy öt év után már nem éreztek elég szenvedélyt magukban ehhez. Itt el is olvashatjátok.