Feldolgozta a Get Luckyt a Biffy Clyro!

Kétségtelen, hogy a visszatért Daft Punk slágere, a Get Lucky lesz a nyári naplementék soundtrackje, ami egyfelől a dal érdeme, másrészt pedig a robotsisakos duót övező felhajtásé (pl. elkészült a dal fiktív, évszázados evolúcióját bemutató, egyébként zseniális változat is), ami nem fog sokat csökkenni a közeljövőben is, hiszen a rendkívül megosztó új Kanye West lemezen, a Yeezuson is igen aktívan közreműködtek az alapokban. A skót Biffy Clyro is azok közt lehet, akik a megjelenése óta dúdolják a Get Luckyt, úgyhogy ha már a BBC meghívta őket a Dermot O’Leary Show-ba, akkor elő is rukkoltak a dal feldolgozásával, hátha valaki Pharrell Williams helyett szívesebben hallaná Simon Neil énekest a slágerben, amit egyelőre még nehéz megunni (biztos csak kevés rádiót hallgatunk). A zenekar egyébként az év elején adott ki egy remekül sikerült duplalemezt.