Fall From Grace: új klippel nyit új fejezetet a Higher Power

Vadonatúj dallal és a hozzá készült videóval „tért vissza” a leedsi Higher Power. A kezdetekben hardcore-os és thrashes hatásokkal menetelő csapatot tavalyi második nagylemeze, a 27 Miles Underwater robbantotta be igazán a köztudatba a formabontó, a ’90-es éveket idéző hardcore punk/alternatív rock keverékével. A visszatérést azért tettem idézőjelbe, mert igazából egyáltalán nem is tűntek el a srácok, csak nem annyira „internetes emberek,” ahogy az énekes, Jimmy Wizard fogalmazott a Kerrangnek adott exkluzív interjúban. Ehhez még hozzátette, hogy a Fall From Grace az első lépcsőfoka a Higher Power következő fejezetének. Ez nem csak új dalokat jelenthet a közeljövőre nézve, de azt is, hogy a csapat öt helyett négy taggal folytatja (egyelőre), ugyanis Louis Hardy, az egyik gitáros idén kivált a formációból.

A dal alapján a zenekar még inkább az alternatívabb irányba tolódik, mintsem a hácésebb acsarkodás felé. A videóból nem igazán derül ki, hogy mi is a sztori a látottak mögött, vannak benne csinos lányok, tagbaszakadt csávó, meg a zenekar maga is – néha zenélnek, néha csak vibe-olnak, mindezt a lehető legkilencvenesévekesebb képi világgal megtámogatva, ami megadja a kellő aláfestést a számnak. Kíváncsian várjuk a többi epizódját a srácok történetének.