Ez történt a héten a durva metal undergroundjával

brutal-truth-2013Első helyen kell említenünk, hogy idén októberben a tervek szerint végleg elcsendesül a Brutal Truth. Az ok, hogy Dan Lilker, a banda alapítója, aki korábban olyan legendás csapatokban is zenélt, mint az Anthrax vagy a Stormtroopers of Death, október 18-án, az ötvenedik születésnapján fel akar hagyni a zenész életmóddal (ami persze nem jelenti azt, hogy projektezéssel is fel fog hagyni, de turnékat már nem akar vállalni). A grindcore zenekar egyébként egyszer már feloszlott 1999-ben, de aztán 2006-ban újjáalakultak, és kiadtak még két nagylemezt (az utolsóról itt írtunk). A mostani visszavonuló Lilker nyugdíjba vonulása miatt véglegesnek tűnik, aztán ki tudja, lehet, hogy még hallunk róluk, ha máshol nem, hát a Total Fucking Destruction keretei között.

A Southern Lord klasszikus svéd death metalt megidéző fenegyerekei szintén a figyelem középpontjába kerültek, amikor kedden elütötte a Black Breath dobosát egy autó. Jaime Byrum abból a szempontból olcsón megúszta a dolgot, hogy bár kórházba került, és meg kellett műteni, úgy tűnik, jól van, és pár napon belül ki is engedhetik, attól függően, mennyire fog tudni lábra állni. Mi mindenesetre mielőbbi felépülést kívánunk!

A Downfall Of Gaiának is dobosfronton akadt problémája, Johannes Stoltenburg ugyanis a kimerítő turnézás (tavasszal pl. nálunk is jártak) miatt úgy döntött, inkább a magánéletére koncentrálna a jövőben. Úgyhogy most dobost keresnek, németországi letelepedésben érdekeltek akár próbálkozhatnak is. A banda tavalyi nagylemezéről mi is megemlékeztünk.