Enter Shikari: befutott a Rat Race!

Bár úgy tűnhet az Enter Shikari gárdája a fél nyarat a magyarországi fesztiválokon töltötte, a háttérben egy napot sem hagytak kihasználatlanul, idén ugyanis többek között egy háromfelvonásos single-sorozatot is összekalapáltak. A korábban megjelent két szerzemény után most megérkezett a lezárás: a harmadik önálló alkotás a Rat Race címet kapta, és ahogy azt már megszokhattuk, egy hivatalos videoklippel támogatták meg a zavartalan terjedés és szórakozás érdekében. A három tételt természetesen nem hagyják a továbbiakban sem parlagon heverni, november negyedikétől egy digitális EP is elérhetővé válik, rajta a már ismert, idén napvilágot látott dalokkal, valamint a hozzájuk tartozó remixekkel – azonban a hagyományos, kézzel fogható kiszerelésért már nem érdemes túlzottan lelkesedni, ugyanis mindent igen hamar elkapkodták a csapat rajongói. Nektek hogy tetszik ez az egész?

A korábban megjelent alkotásokat is felelevenítjük: