Ellopták a Miss May I teljes turnéfelszerelését

miss may i

Ha lenne egy turnézó zenekarunk, kétszer is meggondolnánk, hogy mostanában szervezzünk-e bulit Milánóba. Év elején a The Browning kisbuszát törték fel és pakolták ki ismeretlenek az észak-olasz nagyváros egy parkolójában, az elmúlt hétvégén pedig a Miss May I buszának lopták el az utánfutóját, benne a banda összes cuccával.

Mint a zenekar írja, vasárnap fényes nappal, egyetlen perc alatt csatolták le és vitték el a buszuk pótkocsiját, benne a banda minden minden saját és bérelt hangszerével és egyéb felszerelésével, a teljes magukkal hordott merch-készletükkel és a tagok személyes holmijaival. Nyilván a srácok azonnal mentek is a rendőrségre, de ott azzal szembesítették őket, hogy valószínűleg keresztet vethetnek a cuccaikra.

Mindez pénzügyileg a szakadék szélére sodorta a csapatot, akik most úgy próbálják pótolni a veszteségeiket, hogy idő előtt elkezdték kiárusítani a zenekar idei 10. születésnapjára tartogatott merch-sorozatukat. Ezekhez egy PledgeMusic-projekt keretében lehet hozzájutni, de aki úgy érzi, egyszerűen adományozhat is a bandának egy tetszőleges összeget.

Az eset ellenére a zenekar úgy döntött, végigcsinálja az épp futó EU-turnéját, amihez egy egész sornyi ismerős zenekartól kaptak kölcsön hangszereket és egyebeket, egész pontosan a következőktől:

August Burns Red
Aversions Crown
Captured Live
Dry Your Eyes
Fit For An Autopsy
In Flames
Loathe
Not Yet Fallen
Seventh Oar
Story of April
Waves in Autumn
Whitechapel
Within The Ruins