Elég megosztóra sikerült a Mastodon ünnepi pólómintája

Nem akartuk kihagyni a vitaindítót azzal az elég kényes kérdéssel kapcsolatban, ami az új Mastodon pólóminta kapcsán felmerül, nevezetesen, hogy hol húzódnak a jóízlés határai, akár még egy olyan, alapvetően a sokkból és a provokativitásból kinőtt zenei irányzat esetén, mint a metal. A sztori annyi, hogy a hálaadás napja alkalmából a banda piacra dobta a fenti pólót, és ez többeknek nem tetszett. Pedig a történelmi tények tükrében eléggé süt belőle az a fajta irónia, ami a legfőbb oka annak, hogy többen még reménykednek az emberi fajban. A hagyomány szerint az első hálaadást a puritánok egy helyi indián törzzsel közösen tartották, köszönetet mondva az égieknek a jó termésért és egyéb szerencsés eseményekért, és egyébként az ünnep hagyományiban is megfigyelhetőek az indián tradícióból származó elemek, de mint tudjuk, a későbbiekben (?) eléggé megromlott a viszony az újonnan jöttek és a rézbőrűek közt (a gyarmatosítók kultúrájának indián alapokra épüléséről, és ezzel párhuzamosan az őslakosok életformájának erőszakos eszközökkel való megváltoztatását a Thursday is megénekelte az Autobiography of a Nationben). Pont ezért az őslakosok egy része nem igazán szereti a hálaadást, inkább tartják a gyarmatosítás dicsőítésének, mint jámbor, vallási gyökerű szokásnak, és bár a Mastodon nyilatkozata alapján ők is ezt akarták sugallni a mintával, azért azt is meg lehet valahol érteni, hogy többen állítólag felháborodtak a pólómintán. Persze, némi humorérzékkel könnyedén túl lehet lendülni a dolgon, de ha mondjuk lecseréljük a szereplőket (ültetvényes vs. rabszolga, katona vs. koncentrációs tábor-lakó, kivégzőosztag vs. magyar szabadságharcos), akkor rögtön árnyalódik a kép. A banda facebook oldalán ráadásul felmerült egy olyan érv is, hogy amennyiben a zenekar a bevételeket nem amerikai őslakos szervezeteknek ajánlja fel, akkor lényegében ők is egy népirtáson nyerészkednek. Ti kinek adtok igazat?