Egy szobányi vadidegen vagyunk – Itt a Bring Me the Horizon új klipje

A Bring Me the Horizon máltai fesztiválján egy DJ szettben már meg lett szellőztetve, múlt hónap végén hivatalos dátumot is kapott, most pedig megérkezett a brit rockerek legújabb dala, a sTraNgeRs. Tartozik hozzá egy klip is, ami a zenekartól a utóbbi időben megszokott módon elvont és cseppet sem gyermekbarát.

A különösen személyes hangvételű darab a Post Human EP-sorozat következő részén fog majd helyet kapni, a tavaly ősszel megjelent, vérgőzös DiE4u társaságában. A srácok már korábban elárulták, hogy az előző rész főleg nu metalos hangzásával ellentétben a mostani kiadvány sokkal inkább afféle „future emo” jegyében készül majd, és való igaz, hogy a Strangers leginkább a Taking Back Sundayre hajaz, annak is az utóbbi, főleg rádióbarátabb albumaira. A dallal kapcsolatban a banda énekese, Oli Sykes így fogalmazott:

Amikor egy hosszú Los Angeles-i írási folyamat eredményeképp megszületett a dal és összeállt a benne található „we’re just a room full of strangers” („egy szobányi vadidegen vagyunk” – a szerk.) dalszöveg, egyből kettős értelmet nyert a jelentés: mi lenne, ha élőben így adnánk elő ezt az egészet? Vadidegenekként, akik ezen az őrült szinten kapcsolódnak egymáshoz. Ez olyan volt, mint a rehab.

Mindenki próbál felépülni valamiből, ahogy kilábalunk a lezárásokból és a világjárványból, és tisztában vagyok vele, hogy sokan küzdenek napi szinten különböző traumákkal. Azt akartam kihangsúlyozni, hogy nincsenek egyedül, és egy közösség vagyunk, akik segítenek egymáson.

A nemrég a soproni Volt fesztivált is megjárt zenekar következő hazai koncertje jövő nyáron, 2023. augusztus 21-én lesz a Budapest Arénában.