Egy eddig kiadatlan Brand New-dal kúszott fel a világhálóra?

A mai nap folyamán bombaként robbant fel a PropertyOfZack nevű oldal, ugyanis egy olyan SoundCloud linket ágyaztak be az egyik hírükbe, amelyben jó hallhatóan Jesse Lacey és Vinnie Accardi énekel. A negyedik Brand New-nagylemez, a Daisy megjelenését követően sokan kérdezték, hogy mégis hová tűntek az anyag megírási folyamatát „megörökítő”, azt „végigkísérő” b-oldalak és demo felvételek. A zenekar eddig érezhetően jól eltitkolta őket a közönség elől, de valahogy most mégis felkúszott az internetre egy dal (állítólag már 2010-ben, aztán valamiért megint eltűnt?), amelyről sokan úgy gondolják, hogy nem egy régi – és így kiadatlan -, hanem egy teljesen új dalról van szó, amely egy esetleges új nagyemez érkezését jelentheti. (Ezt arra is alapozhatják, hogy a zenekar nemrég lemondta a nyári Európa Turnéját, olyan indokkal, hogy „dolgok állnak történés alatt”.) Mindenesetre a Reddit egyik fórumán egy – a zenekarhoz közel álló – személy megerősítette, hogy a felvételt, amelynek a címe Out of Range tényleg Jesse és Vinnie készítette el, s nem csak ezt, hanem még jópárat, amely nem látott napvilágot (az egyelőre titok, hogy a Brand New számára készültek-e el a demók vagy valamely más projekt van a dolog mögött). A dalt nálunk is meghallgathatjátok, s egyben a kommentek között várjuk véleményeteket, esetleges konteókat, hogy mégis mi történik?

Out of Range

Hide in a storks mouth
sleep till its dark out
All dressed up holding your receipts for the numbers that you picked
you in a box full of your mistakes and a leaden crucifix

If hearts were all made like they were balls of yarn
well they’ve all got the strings that get tugged on your heart?
some are different lengths
some would be stronger than others
and some would be the colors of your mothers and fathers

Do old structures stand
the same as any older man
a place where something used to live
but in the end just turns cold

Am i a torn up tattered worn out piece of fabric
not suitable to stitch or repair
Cause id like to be tightly braided
gold and silver bracelets
the type you’d like to wear round your wrist

A s w e l a y w e s t a r t t o b r e a k

And in the places you go
you’ll find these people you know
all sewing patterns into clothing that you’ve called your own
And in these smaller designs
theres something larger you might find