2024. október 21.
Jövőre tölti be 25. életévét a kanadai emo/poszt-hardcore-alapvetés, a Silverstein, a jeles évfordulót pedig a zenekar egy grandiózus dupla albummal fogja megünnepelni, aminek két fele külön időpontokban jön majd ki 2025-ben. A banda első ilyen kaliberű megmozdulására, és magára az idáig tartó útra így reflektált a csapat frontembere, Shane Told:
2025-ben 25 éves lesz a zenekarunk. Úgy éreztük, hogy egy ekkora mérföldkő megérdemli pályafutásunk eddigi legnagyobb megmozdulását. Hihetetlenül inspiráltnak éreztük magunkat, és mindent, amit tanultunk/éreztünk/tapasztaltunk az elmúlt évtizedekben, beletettünk ebbe a dupla albumba. Azt mondják, hogy egy művésznek egész életébe telik megírni a bemutatkozó lemezét, de mivel ilyen fiatalon kezdtük ezt a zenekart, úgy éreztük, mintha 25 évbe telt volna megírni az Antibloomot és a Pink Moont, a zenei stílusunk és ötleteink abszolút manifesztációját.
Az első felvonás, az Antibloom február 21-én lát napvilágot, míg a Pink Moon valamikor később követi az év folyamán. A lemezen a korábban bemutatott Skin & Bones mellett még hét tétel kap helyet:
Ebből most egy új darabról is lehullt a lepel, ez a Confession. A felettébb érzelmes darabhoz a zenekar korábbi közreműködője, Wyatt Clough készített lélegzetelállítóan gyönyörű videót, aki már olyan zenekarok ideáit is megjelenítette vizuálisan, mint a The Devil Wears Prada vagy a Beartooth.