Down: az új EP és, ami mögötte van!

A Downról több kósza pletkya is terjengett az utóbbi időben többek között arról, hogy hamarosan nem új nagylemezzel, hanem egy EP-vel, majd több EP-vel rukkolnak majd elő. Szerncsére a minap kiderült, hogy mivel is lesz dolgunk és mi volt igaz az eddigi szóbeszédből. A Down következő nagylemezét négy külön EP formájában fogja közkincsé tenni, amelyek közül az első Down IV Part I – The Purple EP címmel fog megjelenni szeptember 18-án a Down Records/Independent Label Group gondozásában és az első nyilvános dal, a Witchtripper már a RollingStone oldalán el is érhető, illetve időközben a Misfortune Teller is napvilágra került. Az 1991 óra szinte változatlan felállással bíró zenekar csak basszusgitáros poszton újított eddig és az új album lesz az első, ahol már Rex Brown (Pantera) helyett Pat Brudners (Crowbar, ex-Goatwhore, Outlaw Order) fog pengetni. A Down által producerelt és rögzített új lemez a Nodfertu’s Lairben lett felvéve, ami Anselmo New Orleans-béli otthonában van. Az énekese a szövegekről azt mondta, hogy főleg személyes tapasztalatokról szólnak, de elkalandozik az emberi hit, az emberi tökéletlenség és a kultúrális hitrendszerek témaköre felé is. Továbbá elmondta, hogy a Down megadja neki a lehetséget, hogy költői legyen és lefesse a képzeletét a dalszövegeivel. A csapat egyébként úgy nyilatkozott, hogy egy olyan anyagot raktak össze, amit az egész Down horda minden valószínűség szerint szeretni és élvezni fog. A két eddig kiszivárgott dalt lentebb összeszedtük nektek a megfelelő YouTube-ablakokból, illetve itt van még a borító és a dalsorrend is:

01. Levitation
02. Witchtripper
03. Open Coffins
04. The Curse Is A Lie
05. This Work Is Timeless
06. Misfortune Teller

Down – Misfortune Teller:

Down – Witchtripper: