Dokumentumfilm készült a hazai hardcore-színtér elmúlt évtizedeiről

bphc

Egyszerűen BP Underground címen fut az a friss dokumentumfilm, amellyel Koltay Anna és Turán Eszter rendezők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy összefoglalják a hazai hardcore punk-színtér gyökereit és történetét, az 1980-as évek végétől a 2000-es évekig. A film több olyan zenekart és karaktert is megszólaltat, akik nagyban hozzájárultak a mai színtér kialakulásához és életben tartásához, illetve fontosabb budapesti helyszínek és archív felvételek is előkerülnek. Amint azt a film sajtóanyaga mondja:

A Koltay Anna-Turán Eszter rendezőpáros tagjainak az az inspiratív közeg, amelyben felnőttek, a mai napig meghatározza gondolkodásmódját, ezért a bemutatás mellett ez egyfajta tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt. Mindkét alkotó szorosan kötődött különböző underground mozgalmakhoz, ebből született ez a film, amely remélhetőleg egy sorozat első darabja. Filmjükben a magyar hardcore punk társadalmi hatása mellett a közösségépítő erejét is bemutatják, illetve azt, hogy maga Budapest milyen szerepet játszott ennek a kialakulásában. A film a szubkultúra meghatározó figuráin keresztül kalauzolja el a nézőt az adott csoport legjobb zenekaraitól a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus kocsmáig, a ’80-as évek végétől a kétezres évekig. Pont, mint egy nagyvárosi szafariban…

A BP Underground premierje július 4-én lesz a Toldi moziban. A bemutató mellett fellép több, a filmben szereplő zenekar is, név szerint a Shell Beach, a Ghostchant és a Böiler is, a koncertek után pedig Pándi Balázs fogja pakolni a jobbnál-jobb zenéket kifulladásig. A belépő 800 Ft, minden más információt megtalálsz az este Facebook-eseményénél.