Disappoint Me: otromba dühedelem a Left to Suffer közelgő lemezéről

Berzerk módban csontozó új dalt adott ki a Left to Suffer, mellé pedig bejelentette, hogy május 12-én érkezik a második nagylemez, a Feral. Erről most frissen meghallgatható a Disappoint Me, egy alig több mint kétperces bólogatolda, ami bár nem tűnik soknak, ahhoz épp elég, hogy legmarconább színében tüntesse fel az arizoniai nu-deathcore ötöst.

A lemezről (ami nyilván rohadt dühös lesz) a srácok előljáróban így vélekedtek:

Mind úgy érezzük, hogy az életünk egy pontján letértünk a „helyes” ösvényről és egy számunkra is felismerhetetlen dologgá váltunk. Így született meg a Feral.

A nyolc tételt számláló anyagon két vendég is helyet kap. Az egyik a zseniális és az abszolút kringya határán magabiztosan egyensúlyozó stíluszsonglőr, Kim Dracula, a másik pedig a már jól ismert Fit for an Autopsy énekese, Joe Badolato (akivel úgy tűnik megmaradt a haverság, miután Joe kiszállt a nagy deathcore-szupergruppból, aminek ugye a Left to Suffer frontembere, Taylor Barber is tagja). A Badolatóval közös dal már szintén hallgatható, azt is belökjük alább a friss szerzemény után.

  1. Feral
  2. Artificial Anatomy (feat. Kim Dracula)
  3. Primitive Urge (Joe Badolato)
  4. Break the Fever
  5. Recluse
  6. Illusion of Sleep
  7. Disappoint Me
  8. Consistent Suffering