Derült égből Grohlcsapás – máris itt az új Foo Fighters-kislemez

A pletykák péntekre mondták, de már most megérkezett a Foo Fighters vadiúj kislemeze. A Saint Cecilia EP-t október elején vették fel a texas-i Austin városának a zene védőszentjéről elnevezett hoteljében, de a rajta hallható öt dal egyáltalán nem új; a banda húszéves fennállásainak legkülönbözőbb szakaszaiban íródott, de eddig befejezetlen darabokról van szó – a záró The Neverending Sigh például egyenesen egyidős a zenekarral.

Ahogy Dave Grohl a kiadványhoz mellékelt, elég hosszú és olvasmányos levelében fogalmaz, a csapat eredetileg turnézáró köszönetnyilvánításnak szánta az EP-t a közönség felé, egyfajta zene- és életünneplésnek, de a párizsi események, mint mindent, ezt is új megvilágításba helyezték:

„Reméljük, hogy még ha csak a legcsekélyebb mértékben is, de talán ezek a dalok hozhatnak egy kis fényt ebbe a néha elsötétülő világba. Hogy emlékezzünk arra, hogy a zene az élet, és hogy a remény és a gyógyulás kéz a kézben járnak a dallal. És hogy ezt soha nem vehetik el.”

Érdemes egyébként elolvasni az egész levelet, Dave a teljes Sonic Highways éra történetét összefoglalja benne a saját szemszögéből, a filmsorozat ötletének születésétől a göteborgi lábtörésen át egészen az új kislemezig. A Saint Cecilia EP alább végighallgatható, sőt, a banda honlapjáról ingyen le is tölthető, de persze a párizsi áldozatok hozzátartozóinak támogatására is mód nyílik vele.