2011. április 20.
A svéd közszolgálati televíziónak adott interjúban Dennis Lyxzén megemlítette, hogy épp egy könyvet ír, amiben megfogalmazza minden tapasztalatát, amit a zenéléssel kapcsolatban élhetett át. „Mindig is az álmaim között szerepelt [az írás], és jó ötletnek tűnik, hogy elsőként olyan témát válasszak, amit igazán ismerek” – nyilatkozta az STV-nek, hozzátéve azt is, hogy ettől függetlenül is jól esik neki, amikor mások fordulnak hozzá azzal, hogy miért nem írja meg a Refused történetét, hiszen kellő motivációja van ehhez. Azt is megemlítette, hogy visszaolvasva a meglévő részeket, úgy érzi, megértette, hogy a zenekar kezdetén miért nem voltak körülöttük lelkes közönség. Úgy gondolja, őrült körülmények voltak, és minden eszméletlenül gyorsan történt, a kapkodásuk és az abból fakadó kisugárzásuk pedig nem is lehetett szimpatikus senkinek. A könyv azonban így is főként Dennisre fog koncentrálni, hiszen amíg korábban már volt kísérlet a Refused történetének áttekintésére, az csak az utolsó évre fókuszált, míg ez végigveszi az énekes minden élményét. Az épp írás alatt álló könyv két legnagyobb inspirációjaként Rollinstól a Get In The Vant, valamint Lundelltől a Jacket emelte ki, mondván ezek szerkezete és tartalma áll a legközelebb ahhoz, amit vissza szeretne adni az olvasóknak.