Debütál a Show Your Otherside új videója, az A Dream Came True!

SHOW YOUR OTHERSIDE || FACEBOOK

Mint azt már korábban bejelentettük nektek, a tavaly decemberi interjús The Secret klippremier után újra a Magazinunk hasábjain mutatja be új dalát (és egyben videóját!) a kecskeméti Show Your Otherside legénysége. A most debütáló dal, az A Dream Came True több szempontból is különleges, egyrészt ez a szám íródott meg legelsőként a 2016 tavaszán megjelenő Half Asleep című nagylemezre, másrészt a zenekart ezt a tételt még Lucával készítette el, aki időközben távozott a csapatból (a helyére pedig Sendula Zoltán érkezett). A dalt a Nova Prospects stúdiójában rögzítette a csapat, viszont időközben Tóth Gabihoz, a Ghostship Recordings égisze alá vitték a srácok az anyagot, mivel az akkor körvonalazódó lemez alapján úgy érezték, hogy egy nyugatibb tónusú hangzás jobban állna a tételnek. Így az A Dream Came True mix és maszter munkálatai már Gabinál készültek.

A The Secret után ezúttal is Pete segítségével vette fel a csapat a videót, amely az eredeti tervekhez képest kicsit elhúzódott. Májusban szerették volna leforgatni, akkor egy teljesen más koncepcióval (Ragó Norbi énekes szerint egy egysnittes, családi házban mászkálós, sztoriközpontúbb elképzelésük volt). Azonban helyszín- és időpontproblémák miatt tolni kellett a munkát, egészen júliusig, mígnem a zenekar basszusgitárosi posztját betöltő Ádám egyik ismerősének egy telkén végül le tudták forgatni a videót Kecskemét külterületén. A dallal kapcsolatban Norbit idézzük: „A szám konkrétan egy srác és egy lány régi szerelmének újra kibontakozása, de főként a keresési folyamatot akartam megragadni, hogy mi mindenre képes az ember hogy azt a valamit/valakit megtalálja, amihez ragaszkodik. Mint a The Secretnél említettük, egy kicsit progresszívabb vonalat fogunk képviselni a nagylemezzel, az A Dream Came True egy ízelítője az ilyen jellegű daloknak az LP-ről. Reméljük felkeltjük ezzel a dallal az érdeklődést, és a jövő májusban (a zenekar 5 éves évfordulójára) megjelenő nagylemezt majd’ annyira fogjátok várni, mint mi!”

Mi nem is szaporítanánk ezután tovább a szót, nézzétek meg, hogy mivel rukkolt elő a SYO, íme az A Dream Came True:

SHOW YOUR OTHERSIDE – A DREAM CAME TRUE