2021. november 2.
Egy új, ismert hazai metalzenészeket felvonultató projekt debütált a hétvégén Dead Gray néven, egy azonos című EP-vel. A formáció három állandó tagja:
A négyszámos bemutatkozó EP mindegyik dalában másik énekes szerepel, sorrendben a következők:
A zenekar alapítója és fő szerzője Sipos András, igazából az egész ügy az ő szólóprojektjének indult és abból nőtt ki. Andris a hozzánk eljuttatott sajtóanyagban rengeteget mesél a projektről, kezdve az előzményekkel:
2012. Ebben az évben zárult le az a zenekar (Nuke), amiért éltünk-haltunk a teljes 2000-es években. Annyira meghatározó időszak volt számomra az, hogy akkor alakultam igazából emberré. Ezt a közös hajózást akartam/akarom visszakapni. Rengeteg dolog történt velem az azóta eltelt 9 évben, hogy elkezdett megszületni a Revive c. dal, ami a kislemezen az első lett végül. Például gitároztam öt évet a kedvenc gyerekkori bandámban a Strong Deformityban, majd megfordultam erre-arra. De végig azt éreztem, hogy újra saját dalokkal kellene foglalkozni az önkifejezés miatt. Sok idő telt el, de úgy érzem, hogy meg kellett érjen ez az egész arra, hogy megtörténhessen. Meg talán nekem is.
A debütáló EP koncepiójáról:
Mivel ekkora időt ölel fel az életemből a lemez, a dalok között a kohéziót nem a hasonló riffek, vagy ugyanolyan gitárhangzás, vagy éppen egy adott énekes hangja alkotja meg, hanem a téma. A halottszürke zenekar első anyaga az elengedés topikját járja körül. Fontosnak tartom ezt, mivel szinte mindenre érvényes, vagy érvényes lehet körülöttünk, a szeretteinkre, a munkánkra, a tárgyainkra vagy éppen ránk is. Ez az áramlat előbb vagy utóbb elér minket, és érdemes felkészültnek lenni. Mivel nekem ez egy kifejezetten nehéz dolog, a számomra egyértelmű csatornát választottam ennek processzálására. A zenét.
A közreműködő zenészek egymásra találásáról:
A halottszürkét első körben egy szólólemeznek gondoltam és valamilyen formában a kiindulása az is, csak inkább azt szeretném, ha egy működő zenekart tudnánk belőle faragni és menni előre, amerre visz a víz. Sanyival már régóta beszéltünk erről, és nagyon megtisztelő nekem, hogy részt vállalt benne. A legegyszerűbb, mindenki által lejátszható kettőnégyeket is úgy üti meg, hogy a hangok között ott a szignója és egyből hallom, hogy ő az. Ez szerintem a zenészség egyik legkiemelkedőbb szintje. A stúdióban ülve áhítattal néztük, ahogy kigurultak belőle a dalok. Na és persze egyikünk sem szeretne a dobok vagy a cinek helyében lenni. Édes istenem, azok mit kaptak…
Zalánt leszámítva (akivel az amúgy is szoros viszonyt a már korábbi közös zenéléseink kapcsán alakítottuk ki) mi alapvetően a Vörös Attila-féle Pantera – Ride for Dime eseményeken ismerkedtünk össze a kétezres évek második felében. Sanyi, Pt, Apey, Zalán meg én is sokat játszottunk együtt, ami önmagában egy klassz közös nevező. Úgyhogy Attilám, neked is hálás vagyok, ám! Szóval most ez egy kis közösség, ahol sokan vagyunk, aztán szeretném leszűkíteni fix tagokra, akikkel lehet közösen alkotni. És a jövőbeli hidakon majd átmegyünk akkor, amikor elér a víz. De az 100, hogy szeretnénk koncertező zenekarrá válni, megosztani tournékat testvérbandákkal és további dalokat önteni ki magunkból a keserv-szürkeség jegyében.
A stúdiózásról és a zenekar indulásának többi segítőjéről:
A felvételeket, keverést és mastert a Pinewood stúdióban préseltük ki magunkból, ahol a megközelítés az unorthodox szóval szummázható. Én azt kértem tőlük, hogy ne legyen túleditálva, nem akartam, hogy autotune legyen, vagy gitárokat ki kelljen húzni gridre. Ne csináljunk semmit azért, mert úgy illik… Azt akartam, hogy legyen természetes, hibákkal együtt, ahogy van, szerintem úgy a trú. Megszólalásban pedig az volt a cél, hogy értelmezhetőek legyenek a hangszeres játszások és egyben basszon az egész. Ahogy Sanyi üti, azt az energiát akartam, hogy jöjjön át, ami érvényes a többi hangszerre és az énekekre is. Én úgy érzem, hogy a lemez részemről nyugodt szívvel engedhető el, mivel tudjuk, hogy itt nem lehet befejezni, hanem inkább abbahagyni. De jókor hagytuk abba. Nyugodt vagyok. Köszönöm a pinewoodos arcoknak, hogy kitartottak mellettem – Köge, Ábris és Zsolti!
Valamint még nekik szeretnék köszönetet mondani a lemez kapcsán: Ritter Tamás (mekkorát visz az a pedál…), Schiszler Soma (csakasidechain), Berecki Zoli (a megfejtésekért), Simonyi Bulcsú (amindigottlevésért), Zsiga Pál (a kattintásokért), Liszkay Lilla (az album artért), Décsy Eszter (zenei managementért) és Nagy Ádám (szinte mindenért).
Szóval longstoryshort összeválogattam a kedvenc embereimből egy csokornyit és nagyon hálás vagyok nekik, hogy részt vállaltak ennek a bandának az induló albumában. A többit majd meglátjuk később.
Andris az EP négy daláról külön-külön is mesélt a HammerWorldnél tartott premierben.
A zenekar bemutatkozó koncertje november 6-án lesz az új Dürer Kert kistermében, a további fellépők a Vörös Attila vezette, szintén itt debütáló Live Life Hard, az As Karma Brings és a Nest of Plagues. Esemény itt.
