Davey Havok (AFI) csinált egy rockszupergruppot a No Doubt tagjaival!

Miközben az AFI utoljára 2013-ban adott ki lemezt (Burials) Davey Havok nem igazán akar pihenni (és ezt mondjuk úgy is, hogy az AFI – elvileg – aktív lesz 2016-ban), szóval gondolt egyet és alapított egy rockbandát a Gwen Stefani nélküli No Doubttal. Igen, a teljes No Doubttal (tehát Tom Dumont, Tony Kanal és Adrian Young fogják alkotni mellette a bandát). Szóval ez olyan lesz, mintha a No Doubt kidobta volna Gwent, és bevette volna Davey-t, de remélhetőleg teljesen más lesz a zenei iránya ennek a bandának. A zenekar annyira komoly, hogy egyes források szerint Pat Magnarella (Green Day) a menedzserük, és nagy dolgokra hivatottak, annyira komolyakra, hogy a debüt lemez már kész is van, mindössze kiadóknál házalnak vele és tárgyalgatnak, hogy ki dobja ki a bemutatkozó anyagot. Mindezeket a banda képviselői mondták el a Billboardnak, de egyelőre a zenekar névét nem tudjuk. Amint viszont újabb dolgokat megtudunk az ügyről mindenképpen jelentjük, mert ezt az év egyik bomba híre is lehet rockzenei fronton. Azt pedig nem igazán csodáljuk, hogy a No Doubt tagok új direktívákat keresnek, a zenekar visszatérő albuma nagyot bukott kereskedelmileg, noha meg tudták turnézni, Gwen inkább szólókarrierjét akarja újra építeni. Meglátjuk mi lesz ebből a szupergrupp próbálkozásból!