Daryl Palumbo jelenti

Daryl Palumbo a szigetországi Head Automatica turné kapcsán egy South Hampton Music által készített interjúban foglalt állást az éppen aktívan tevékenykedő „bugi” zenekarának a terveiről, s jelenlegi helyzetéről. Mint korábbról ismeretes a Glassjaw frontembere által vezetett zenekar már 2009-ben elkészült a harmadik Head Automatica lemez munkálataival, a Swan Damage névre keresztelt hanganyag azonban nem akaródzik azóta sem megjelenni. A három év alatt felsorakozó jogi kérdések lassan kezdenek megoldódni, aminek következtében Darylék kezdik látni a fényt az alagút végén. Bíznak a mielőbbi megjelenésben, amelyre már biztosan nem kell ennyit várni. Ennek örömére már két dalcímet is elárultak a házibulik kedvencei: End Of Heat és Too Ashamed című nótákkal is találkozhatunk majd az új albumon. Sőt, talán hamarosan akár YouTube videón is belehallgathatunk néhány új dalba, hiszen a csapat olyan szettel érkezett a brit turnéra, amely már új dalokat is tartalmaz.