Corey Taylor szerint „Iowa-szintű súlyosság” lesz az új Slipknot

Már jó ideje tudni lehet, hogy a Slipknot elkezdett dolgozni a hatodik nagylemezén, ami várhatóan a jövő évben fog megjelenni. Corey Taylor frontembert gyakorta kérdezgetik is az új anyagról, ő pedig minden alkalmat ki is használ, hogy minél nagyobbakat mondjon a készülő cuccról.

A napokban a Kerrang! magazinnak például azt találta mondani, hogy az új dalok annyira súlyosak, mint a 2001-es Iowa lemez.

Eddig 16 számunk van megírva, és kibaszott veszélyesek. Imádtam a .5-ot is, de szerintem ehhez az albumhoz képest a .5 sehol nincs. Ez Iowa-szintű súlyosság. És ezzel a cuccal kell majd turnéznom az én koromban – már most fáj tőle a hátam!

Pár hete a Loudwire-nek pedig azt fejtegette, hogy némelyik új szám szövegeit egyenesen élete legjobbjainak tartja:

Sikerült valamennyire megfognom a depressziót, amivel küzdök, és megfogalmaznom, hogy hogyan akarom leírni. Szóval ezek a szövegek, számomra, ott vannak a legjobbak között, amiket valaha írtam. Szerintem évek óta nem osztottam meg magamból ilyen sokat. Fantasztikus volt hallani, hogy a srácok a Slipknotból hogyan reagáltak a szövegeimre, amiket írok. Tudom, hogy Clown például teljesen odavolt, hogy mennyire őszinte és nyers az egész. Olyan, mint annak idején, a kezdetek idején, amikor még mi voltunk a seb, a rajongók meg a heg, ami begyógyítja a sebet, és így mind együtt próbáltunk meggyógyulni. Valami ilyesmi érzés ez most.

A tervek szerint a zenekar a jövő év elején vonul a stúdióba az új anyaggal. Addig is Corey-t jövő hétfőn a Stone Sour élén lehet megnézni Budapesten.