Chester Bennington nagyon büszke az új Linkin Park-dalokra

Chester Bennington újra megszólalt a stúdióból az új Linkin Park-album ügyében, aminek a munkálatai lassan a végéhez közelednek. A Linkin Park Youtube-csatornáján a következőket mondta el a frissen posztolt update videóban: „Az elmúlt hónapokban nagyon keményen dolgoztam néhány vokáltémán [az új albumhoz]. Sikerült pár nagyon jó dolgot alkotnunk. A dalok fantasztikusak. Nagyon büszke vagyok arra, amit eddig sikerült elérnünk a stúdióban. Nagyon sok olyan anyagunk van, ami kihívás elé fogja állítani a rajongóinkat, és reméljük, hogy úgy fogja őket inspirálni, mint ahogy minket is. Szóval nagyon várom már, hogy halljátok az új dalokat, mert nagyon izgalmasak!”

Mike Shinoda nemrég azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb kihívás az új lemez felvételében eddig az volt, hogy egy teljesen más irányból közelítették meg az egész folyamatot. Brad Delson gitáros ezt csak megerősíteni tudta, szerinte nagyon sok kísérletezés és kudarc kíséri ezt a bizonyos folyamatot, de jól haladnak. Már nagyon sok albumot készítettek eddig, de eddig ennek a Linkin Park-lemeznek az elkészítése jelenti a bandának a legnagyobb kihívást a története során, szándékosan nem választottak egyszerű megoldásokat a felvételek közben a stúdióban. A gitáros szerint remekül alakulgatnak a dalok, és szeretnék, ha olyan fenomenális lenne az élmény a hallgatók számára is, amikor hallják majd őket, mint ahogy ők elképzelték a fejükben őket. Shinoda és Delson azt is megemlítették, hogy a Linkin Park több más dalszerzővel is együtt dolgozott a The Hunting Party folytatásán, mivel szerintük izgalmas más zenészek dalszerzési folyamatába is betekinteni, és azt vegyíteni a sajátjukkal. Meglátjuk, hogy mi sül ki belőle! Mindenesetre egyvalami biztos: egyre közelebb és közelebb van az új Linkin Park-album!