Célegyenesben az új Fallujah lemez!

A technikás death metal rajongói valószínűleg már rongyosra hallgatták a Fallujah 2011-es bemutatkozó nagylemezét – de nincs is ezzel semmi baj, hiszen azóta sem vesztett bivalyerős megszólalásából és valóban ötletes megoldásaiból. Tavaly a Nomadic EP képében érkezett a folytatás, melyben a banda progresszívabb vizekre evezett, a legnagyobb gondunk csupán az lehetett az elődhöz hasonló színvonalon mozgó alkotással, hogy összesen két valódi számot tartalmazott. A következő fejezetet minden bizonnyal a csapat második nagylemeze jelenti majd, ahol is kiderül, vajon a kislemez által előrevetített út milyen eddig nem hallott elemekhez vezet.  A zenekar kiadója nemrég megerősítette, hogy befejeződtek a felvétellel járó munkálatok, a ‘The Flesh Prevails’ című lemez várhatóan még az ősz beállta előtt a boltok polcaira kerülhet. A keverésért Zach Ohren felelt, aki többek között dolgozott már az Arsonists Get All The Girls, az All Shall Perish és a Son Of Aurelius zenekarokkal is. További érdekesség, hogy a technikás death metal egyik legjelentősebb alakját, Christian Muenznert is sikerült elcsábítaniuk egy szóló erejéig – de Roniit Alkayam énektémái is felfedezhetőek lesznek, akit főleg elektro-pop művelése okán ismerhetünk. Az előjelek érdekesek, mi több; rendkívül bíztatóak, így mi kíváncsian várjuk az új lemezt, s amint nyilvánosságra kerülnek a részletek, beszámolunk róluk. Ti mit gondoltok?

Így kezdődött:

Itt tartunk most:

Időközben felkerült egy kiskorúak számára nem igazán megtekinthető kép is, melyen nagy valószínűséggel az érkező albumra felkerült számcímek olvashatóak. A Fallujah facebook oldala alapján pedig ideje készülni az első tétel premierjére is, mert már csak órák kérdése a dolog.

01. Drenched In Sweat
02. Caged In Steel
03. Fall From Grace
04. Temptress Surreal
05. Skin Carved From Stone
06. The Lust Inside Her Bones
07. A Damsel So Content
08. The Child of Excess
09. Her Skin In My Control
10. Ignited All Alone