Cataract: vége

Csütörtökön jelentette be a hírt a svájci Cataract előbb a hivatalos weboldalán majd a facebookra is kitett közlemény képében, hogy befejezi a zenekar a további működését. „Ez a legnehezebb döntés mindannyiunk számára, amit valaha is meg kellett hoznunk. Pedig annyi tervünk volt még, de rá kellett jönnünk, hogy az életünkben olyan fontosabb dolgokat kell előtérbe helyeznünk, amit mi magunk sem akartunk korábban beismerni.” A kissé keserű hangvételű bejelentés szerint a terveik között szerepelt egy új lemez is, további koncertek a közeljövőben, de az elmúlt két év újdonság- és kreativitásmentes időszaka azt a beismerést vonta maga után miszerint elfáradtak, kiégtek mint zenészek és mint művészek egyaránt. Ennek következményeképpen pedig azt érezték a legtisztességesebb döntésnek, hogy 15 év után jobb lesz abbahagyni még emelt fővel, mielőtt egy erőltetett, lélektelen dologgá válna az egész. Nem lesz búcsúbuli se, illetve a már eddig lekötött koncerteket is lemondják. „Elnézést kérünk mindenkitől, akinek bármilyen kellemetlenséget okozunk ezzel, de reméljük, hogy tiszteletben tudjátok tartani a döntésünket, amivel úgy szerettük volna ha véget ér az elmúlt 15 évnyi elkötelezettség, ahogyan azt mi helyesnek érezzük.”

A hardcore/metal veterán Cataract pályafutása során hat nagylemezt adott ki, a legutolsót 2010-ben Killing The Eternal címmel és többször is megfordult Magyarországon, legutóbb Budapesten egy ingyenes buli keretein belül lehetett elcsípni a srácokat 2011-ben a Dürer Kertben.