Casketgarden hírek

„Sajnos a lemezfelvételes terveink nem úgy alakultak ahogy előzetesen közzétettük. Október helyett novemberre, majd 2008 februárjára kellett halasztanunk a felvételeket. Ráadásul kiadónk a Metal Age Productions sem tudta tartani ígéretét az anyagiakat illetően, így fájó szívvel a svédországi keverésről is le kellett mondanunk. Mindenesetre a Denevér Stúdióban a legjobb hangzásra fogunk törekedni. Mivel előző lemezünk soundját sem érte panasz, ezért úgy gondoljuk most is ki tudjuk majd hozni a maximumot az anyagból.

A lemezmegjelenés így sajnos csak áprilisban várható, a zenekar viszont már március végétől újra koncertezni szeretne.

Őri Gábor basszusgitáros úgy döntött elhagyja a zenekart, részben ez is oka a csúszásnak. A „válás” baráti volt, továbbra is jóban vagyunk vele.

A Casketgarden így most basszusgitárost keres. Nem fontos hogy profi legyen az illető, de nem árt ha zenélt már zenekarban, feltétel hogy legyen cucca. Jó, ha Győr-Moson-Sopron megyei, de a lényeg, hogy a heti két mosonmagyaróvári próbát és a hétvégi koncertezést be tudja vállani. A legfontosabb pedig, hogy szeresse a zenekar által játszott intenzív dallamos death/thrash metal zenét és egyáltalán szeressen zenélni. Ha érdekel a lehetőség (lemezfelvétel februárban, hazai és külföldi koncertek tavasszal) írj erre az e-mailcímre: casketgarden666@freemail.hu vagy jelentkezz ezen a telefonszámon: 06304970504.

A zenekar honlapjának címe is megváltozott, ezentúl www.casketgarden.hu címen érhető el.

A sok rossz hír után a jó hír, hogy lényegében teljesen összeállt a lemezanyag. 11 szám lesz hallható az „Incompleteness In Absence” lemezen, ebből az egyik egy intró, a másik pedig egy akusztikus átkötő. Végülis konceptalbumnak tekinthető, de nem a sztorizós fajtából. A borító is készül már, Jacsó Balázs (pl. Depths Of Depravity borító) alkot minden számhoz egy-egy képet. További érdekesség, hogy az Intersection Of Parallels című dalban Kátai Tamás (Gire, Thy Catafalque stb.) vendégzongorázik egy keveset. ”

A lemez tervezett tracklistje és számcímei pedig ezek:

1. Half-hearted (intro)
2. The Absent
3. Great Abductor
4. Sulphur Breath Laughter
5. Unwinged
6. Something I’m Not
7. The Incomplete (instrumental)
8. Intersection Of Parallels
9. After Us Fire Floods
10. The Crawl
11. Another Mourning Comes

http://www.casketgarden.hu
http://www.myspace.com/casketgardenmetal
http://www.metalage.sk