Bury What’s Left: befutott a zenekar második EP-je!

Reméljük emlékeztek még a Bury What’s Leftre! Még idén februárban mutattuk be őket az akkor megjelent debüt EP, a There Is No Solace In the End kapcsán, a zenekar azonban nagyon nem úgy képzelte el a 2014-et, hogy itt ezzel be is fejezik a stúdiómunkák megjelentetését, ugyanis máris itt a második EP! A Memoirs címre hallgató kislemez ugyancsak az első EP dallamos hardcore/metalcore vonalát követi és négy új dalt tartalmaz, amelyek közül a zárótételben, az Our Dying Tree-ben Halák Árpi is feltűnik a Stubbornból. A felvételek Pencs Tamásnál, a csapat gitárosánál készültek, a keverés és minden egyéb hangmérnöki munka is a házi stúdió keretei között zajlott. Az anyag kerettörténete röviden: „Az EP egy, az 5ik dimenzióban élő emberről szól, aki egész életében a párhuzamos életeit figyeli meg és rádöbben, hogy eközben elvesztegeti a saját életét. Abban bízik, hogy egy másik életben talán boldog lehet, de mindenhol csak szenvedés és kudarc várja…” Ha feltette az érdeklődéseteket, akkor hallgassátok meg nálunk is az anyagot az alábbi bandcamp felületen, illetve itt hívnánk fel a figyelmetek arra, hogy a banda jelenleg is dobost keres, amelyről a következőt érdemes tudnotok Kéményes Péter, a zenekar énekesét idézve: „A próbák helyileg Székesfehérváron lesznek. Ha környékbeli vagy a távolság számodra nem akadály, akkor készíts egy videót, ahol feldobolod az egyik dalunkat és azt töltsd fel youtube-ra és küld el a facebook oldalunkra.” Ha úgy gondolod megfelelő vagy a posztra, akkor mindenképpen írj a zenekarnak! De addig is hallgasd meg a csapat új EP-jét, a Memoirs-t!