Búcsúturnéra megy a Slayer

Slayer

Újabb “egy korszak vége”-jellegű hír: a thrash metal élő legendája, a 37 éve töretlenül zakatoló Slayer bejelentette, hogy a következő világ körüli turnéjuk lesz az utolsó, aztán “kiszállnak.”

Mindez persze nem meglepő, hisz az 1981-ben Kaliforniában alakult banda az utóbbi években sokak szerint már csak régi önmaga árnyéka volt, vagy legalábbis nagyjából a saját tribute-zenekara: ugye Jeff Hannemann gitáros betegsége és későbbi halála, illetve Dave Lombardo dobos pénzügyek miatti távozása után Kerry King gitáros és Tom Araya énekes/basszer maradtak az egyedüli alapító tagok a bandában, és utóbbi is gyakran hangoztatta az elmúlt években, hogy az egészségi állapota meg a családja miatt nem lát már túl hosszú jövőt a Slayer előtt. Hát, jelen állás szerint ez a jövő még egyetlen alapos búcsúturnét tartogat, és nem többet.

Mindezt egyébként a banda egy rövid videó formájában jelentette be, amelyben azt ígérik, hamarosan közzéteszik az utolsó észak-amerikai kör dátumait is. Ezen egyébként Kingék mellett a Lamb of God, az Anthrax, a Behemoth és a Testament is nyomul majd – elég vaskos lineup, meg kell hagyni.