Borlandot nem érdekli a Bizkit többé

Wes Borlandot nem érdekli többet a Limp Bizkit, a gitáros legalábbis ezt nyilatkozta az amerikai MTV egyik műsorában.

Rosszul érzem magam amiatt, hogy a rajongók azt hiszik, valami még mindig van / lesz a Limp Bizkittel. Nem lesz semmi.” – kezdte el a gitáros – „Hivatalosan is szünetelünk, talán fel is bomlunk. Mindenki a saját dolgaival foglalkozik, és már nincs már időnk a bandára többé. Nem léptem ki, de ugyanakkor eldöntöttem, hogy többé nem foglalkoztat a Bizkit sorsa. Nem fogok életet tartani egy döglődő zenekarban.

A gitáros azt is elmondta, hogy a tagok már a kapcsolatot sem tartják egymással, sőt a kétrészre osztott opuszuk második részének létezését is megcáfolta – „Egyszerűen nem beszélünk. Rossz érzés tudni, hogy a rajongók azt hiszik valaha meg fog jelenni az „Unquestionable Truth” második része. Ha megjelenne, akkor nagyon meg lennék lepődve, de hát igazából soha ne mondd, hogy soha. Bármi lehetséges. Egy biztos, a jövőbeli terveimben nem szerepel a Bizkit.

Borland, aki két évvel ezelőtt csatlakozott zenekarhoz, elmondta, hogy ezentúl egy másik projektjével fog törődni, a Black Light Burnsszel. A gitáros állítja, még, ha maga Fred Durst hívná, hogy beszéljék meg a csapat dolgait, akkor is nagyon meggondolná, hogy mennyit tudna vállalni a Bizkitből.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a gitáros azon is gondolkozik, hogy véglegesen csatlakozzon a floridai From First To Last poszt-hardcore zenekarhoz, mivel basszerozott a csapat heteken belül megjelenő lemezén is, sőt a tagok a következő albumra már sokkal komolyabb segítséget várnak Borlandtól. „Jelenleg a következő lemezükhöz segítek új számokat írni, és amint időm jut rá, koncerteken is játszani fogok” – mondta el a gitáros.

A Black Light Burns debütlemeze, a Cruel Melody tizenkét számot fog tartalmazni, és remélhetőleg a közeljövőben megjelenik majd.