Biohazard – reunion turné!

A New York-i hardcore legenda Biohazard az eredeti felállással alakul újjá 2008-ban pár nyári koncert erejéig, a banda 20-ik születésnapját megünnepelendő. A basszer/énekes Evan Seinfeld, az énekes/gitáros Billy Graziadei, Danny Schuler dobos, és Bobby Hambel gitáros az első nagykiadós lemezük, a "State Of The World Address" turnéinak befejezte óta nem lépett együtt színpadra, miután Bobby kivált a bandából 1995-ben.
Elődjéhez, az "Urban Discipline"-hez (1992) hasonlóan a State Of The World Address is több mint egymillió példányban kelt el világszerte, meghozva az addig csak Brooklyni helyi hősnek tekintett bandának a nemzetközi áttörést.

A köztes években Schuler a Bloodclot-ben dobolt, és alkalmanként Graziadei-vel együtt végeztek keverési munkálatokat különböző előadók lemezein (pl. Raging Speedhorn). Billy a Suicide City nevű új bandájával ért el sikereket, és Underground Sound nevű stúdiójában is aktívan dolgozik producerként és hangmérnökként. Evan pedig az HBO-n futó, kritikusok által is elismert börtön-sorozat Oz öt évadában, valamint a VH1 SuperGroup c. műsorában szerepelt. Emellett jelentek meg róla fotók a Playboy, Penthouse és FHM magazinokban, videojátékokhoz adta hangját, és felesége, a felnőttfilm-sztár Tera Patrick karrierjét is egyengette, és szerepelt is egy-két pornómoziban Spyder Jonez művésznéven, The Spyderz elnevezéssel pedig egy új bandája is van.

Evan szerint mindezen elfoglaltságok nem lettek volna lehetségesek a Bio’ sikerei nélkül: "a BIOHAZARD volt a legfontosabb fejezet az életünkben," nyilatkozta. "A zene összehozott bennünket, és segített kitörni Brooklyn utcáiról. Az út, ami mögöttünk állt, a legcsodálatosabb volt életünkben, és nekem ez a testvéreimről szól, Billy-ről, Bobby-ról, Danny-ről, és természetesen a rajongóinkról, kik halhatatlan támogatása sosem engedte elveszni a reményt egy, az eredeti felállással történő újjáalakulásról. Boldog vagyok, hogy bejelenthetem, mind a négyen úgy döntöttünk, elhozzuk bandánkat a hardcore közönségnek újra, és játszani fogunk mindenfelé. Itt a fájdalom ideje, találkozunk a moshpit-ben anyaszomorítók!

Bobby Hambel így vélekedik: "Tartozunk magunknak ennyivel, és mindenkinek, aki az eredeti felállást nem láthatta. Az évek során elvesztettünk sok barátot, zenésztársat, de mi újra itt vagyunk"
"Kib*szott jó volt újra egy légtérben lenni az öreg cimborákkal!" így Graziadei. "Úgy éreztem, mintha újra 19 éves lennék!"
"Hihetetlen öröm számomra, hogy újra barátok lettünk" — vélekedett Danny. "Az élet túl rövid, a régi harcok, panaszok, és híresztelések pedig nem számítanak többé. Csak az számít, hogy újra együtt vagyunk, újra barátok vagyunk, és alig várom, hogy színpadra léphessünk.

Dátumok hamarosan, addig itt a Tales From The Hard Side video a State… lemezről: