2012. szeptember 12.
Majdnem 20 évnyi töretlen működést követően úgy határozott Aaron Turner, a Hydra Head Records érdemi vezetője, hogy számtalan meghatározó, provokatív és mindmáig formabontó kiadványt követően megszünteti a kiadó működtetését. A döntéshez lényegében anyagi okok vezettek, mert ahogy megváltoztak a kiadó működtetésének feltételei is, úgy a zeneipar és a befogadói közönség is átrendeződött. Ahogy Aaron írja nyilatkozatában, egyáltalán nem volt könnyű lezárni ezt az időszakot, amit lényegében az anyagi lehetőségek és a kreatív tervek közötti egyensúly hiánya csendesít most el. Ez a csend azonban a maga módján következetes volt, hiszen december volt az utolsó hónap, amikor újabb megjelenések kerültek bejelentésre. Mindettől függetlenül a kiadó még megmarad egyfajta háttérfelületnek, ahol a meglévő kiadványok elérhetők lesznek: sőt, a Hydra Head rossz anyagi helyzete miatt már kezdetét is vette egy nagyobb lélegzetvételű kiárusítás is a Real Tomato Ketchupon és a Blue Collard Distrón, mert most minden egyes beérkező összeg számít. Azoknak pedig, akik nem tudnák, hogy miért is történelmi pillanat ez, az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni a Hydra Head lényegét.
A kilencvenes években szinte minden hálószobakiadó lényegében terjesztést, disztrózást takart magában: ez jobbára vagy bizalmi alapon, vagy bizományi értékesítésen alapuló megállapodásokat jelent a mai napig, amikor egy adott személy egy intézményesített háttérrel próbál megismertetni másokkal olyan előadókat, akik egyes hanghordozói nála megtalálhatók. A különbség jobbára a belső folyamatokba való beleszólásnál érvényesül, és épp ez az, amihez Aaron Turner a lehető legtöbbet tudta adni, ugyanis a Hydra Head a kilencvenes évek végére az egyik legmeghatározóbb, leginspirálóbb kiadóvá nőhette ki magát. Mindezt pedig annak köszönhette, hogy a kiadói arculatban nem voltak olyan betokosodott műfaji határok, amelyek joggal stigmatizálják mindmáig a világ vezetői kiadóit arra vonatkozóan, hogy a zenében terméket látnak. Ugyanis a Hydra Head előadói egytől-egyig alkotóművészek voltak a szó szoros értelmében, akik vagy a kiadó szárnyai alatt találhattak rá saját hangjukra, vagy itt bontakozhattak ki újra. A Hydra Head küldetése egy irányított kultúrmisszió volt, egy olyan otthon létrehozása, ahová minden olyan minőségi hangzás megférhetett, melyek mindennek nevezhetők, csak épp szokványosnak nem. Nem is véletlen, hogy a kiadó vállszélességgel állt be a kilencvenes évek metalcore-ja mögé (gondolva itt a Coalesce, a Converge, a Botch* vagy épp a Cave In lemezeire, amelyek mindmáig meghatározzák a műfajt), a sludge-ból kinövő post-metal hullámra (amit az Isis, a Pelican, az Old Man Gloom, a Cult of Luna, a Zozobra és megannyi házon belüli előadó hirdetett, nem is beszélve a Neurosisról). Elvégre a Hydra Head még saját fénykorában sem sokban különbözött egy disztrótól abban az értelemben, hogy már megjelent CD-ket adott ki bakeliten: ezért megy eseményszámba a Sovereign megjelenése, netán a Buzzov*enért folytatott kiadói küzdelem, amely végén Turner elperelte a sludge legenda utolsó, ki nem adott lemezének jogait azért, hogy az végre a világ minden pontjára eljuthasson.
Kérdés sem férhet hozzá: alázatos és kitartó munka eredményeként nőhette ki magát a kiadó egy olyan intézménnyé, amit maga Mike Patton is kiemelt figyelemmel követett, és épp a be nem fogadás elleni küzdelem az, aminek lankadnia kellett a visszajelzések hiánya miatt. Persze ennek több oka van: gazdasági helyzetről éppúgy beszélnünk kell a kötelező közhelyen túl, mint arról, hogy a Hydra Head előadói nem turnéznak egy évszakos deathcore-bandákkal, nem árulják a cuccaikat az Impericonon, és nem keresik az alkalmat a botránykeltésre. Ők csak azt adják ki magukból, amik bennük van, és ebben is a legjobbak: a legszomorúbb pedig az, hogy ezt követően mégis mi lehet majd ezen működő zenekarok leendő otthona. Persze vannak, akiket nem kell félteni, hiszen Justin K. Broadrick (Godflesh, Jesu) is már megtalálta a saját útját ehhez, de azért lássuk be: valahol félő, hogy ilyen háttér és szervezettség híján lesznek áldozatai a vadászidénynek. Ez pedig csak tovább emeli a kiadó legendás mivoltának színvonalát, azonban tény, hogy a Hydra Head olyan űrt hagy maga után, amit nemhogy nem lesz könnyű pótolni, hanem csak az a kérdés merül fel: ha egy ekkora, ilyen igényességű intézménynek be kellett dobnia a törölközőt, milyen jövőképe lehet egy kisebb kiadónak?
