2024. június 8.
Áprilisban szökőárként rohanta le az alternatív színteret a House of Protection bemutatkozása: ez az a banda, amit a Fever 333-ből kivált két zenész, Steven Harrison gitáros és Aric Improta dobos alapított, hogy – őket idézve –
menedékként szolgáljon a hallgatóiknak, meg nekik is.
A debütáló It’s Supposed to Hurt után most itt a második dal, a Learn to Forget, ami egy fokkal punkosabb lett elődjénél, de ez csöppet sem probléma, sőt, ez eddig simán kettőből kettő durrancs. A producer ezúttal is az ex-BMTH-s Jordan Fish volt, a fiúk pedig így foglalták össze a dal svungját:
A tempó, a riffek, a fillek, minden ahhoz a zenéhez igazodik, amit játszva nőttünk fel. Meg akartuk találni a módját, hogy ezt megtartsuk a hangzásunkban, de ne korlátozzuk magunkat általa. Jordan nagyon ráérzett, hogy ezt az energiát átvegye és összekapcsolja azzal a produkciós esztétikával, amit a többi számban használtunk. Ez határozottan egy olyan dal, amit alig várjuk, hogy élőben is játszhassunk.
Ha pedig már szóba kerültek az élő fellépések, a banda első színpadra állása szeptember végén lesz Los Angelesben, utána pedig át is ruccannak Európába, egyelőre csak Londonig, ahol abban az Underworldben szántják majd fel a placcot, ahol általában az összes magyar előadó is meg szokott fordulni angliai kiruccanásaik során. Aki október 15-én arra járna, semmiképp se hagyja ki ezt a bemutatkozást!