2023. január 31.
Lennart Bossu neve hallatán sokaknak rögtön az Amenra ugrik be, de bizonyára akadnak köztünk többen olyanok is, akiknek az Oathbreaker sem idegen. Sajnos az utóbbi zenekar nagyjából három éve már nem aktív, Lennart pedig, hogy újabb zenei ötleteit megvalósíthassa, megalapította a Predatory Voidot Tim De Gieter basszusgitáros (Amenra, Doodseskader, Much Luv Studio), Thijs De Cloedt gitáros (Cobra The Impaler, ex-Aborted), Vincent Verstepen dobos (Carnation) és Lina R. énekesnő társaságában.
Bár a belga poszt-metal-zenekar élőben már bemutatkozott tavaly a Soulcrusher feszten, valamint játszott az Amenra előtt is, és már az idei Roadburn fesztiválra is bebiztosította magát, sokáig kellett várni, hogy a streaming platformokon is feltűnjön. Tegnap azonban megérkezett az első, *(struggling..) című szerzemény, amihez klip is készült.
A zenekar így nyilatkozott a bemutatkozó dalról:
A *(struggling..) arról szól, hogyan indulunk lassan belülről hanyatlásnak, egy hús-vér börtönbe zárva, fájdalommal küszködve és vágyódva a szabadulás után. Ezt fizikai gyötrelem követi, felerősíti a kétségbeesést és a nyomorúságot, és nincs menekvés.
A nagylemez májusra várható, Seven Keys to the Discomfort of Being címmel a Century Media Records gondozásában. A felvételek, produceri munkálatok és a keverés mind a Much Luv Studioban készültek Tim De Gieter keze alatt, a masterelésért pedig Jack Shirley (Atomic Garden Recording Studio) volt a felelős, aki többek között a Deafheavennel és az Amenrával is dolgozott már. Az album borítója Sven Harambasic munkája.