Bemutatkozik a LEM: hallgasd meg a szegedi zenekar bemutatkozó kislemezét!

2016-ban tovább folytatja a Nuskull Magazin a premiereket, a következő napokban/hetekben nálunk hallhatjátok először az új faminehill EP-t, valamint lesz egy meglepetés videóklip premierünk is. Addig is az új premier szezont a Nuskullon a szegedi LEM nyitja, akik holnap mutatják be bemutatkozó kislemezüket Szegeden a LIVE Music Clubban. A csapat 2014 decemberében alakult, akkor a korábbi Johnson’s Paradox nevű formációból alakult át a jelenlegi felállásra (2015-ben egészült ki a kezdetben instrumentális zenekar egy újabb gitárossal és énekessel), amely a következő: Valach Márk – ének, Szabó Csaba – gitár, Csala Róbert – gitár, Csuka József – basszusgitár, Kiss Bálint – dobok. Az így felállt formáció zenei világa pedig leginkább a mathcore és a doom metal vonalán mozog a zenekar bevallása szerint. A bemutatkozó anyag, amely a The Levels címet viseli, két számot tartalmaz, amelyhez a felvételek a szegedi Our Sound Recording Studioban készültek 2015 novemberében, a borítót pedig a zenekar – sajnos fiatalon elhunyt – barátja, Dömsödi Zsolt készítette. A kislemez fizikai kiadását is tervezi a formáció, CD, valamint az elmúlt 1 évben újra nagy underground népszerűségnek örvendő kazetta formájában, illetve az EP első számára egy videóklipre is lehet majd számítani a jövőben. A srácoknak a szombati buli igencsak érdekes lesz, hiszen egy ideig nem tudnak színpadra lépni, mert dobosuk, Kiss Bálint külföldre utazik munka miatt, utána viszont számíthatunk további bulikra.

Addig is, íme a koncert Facebook-eseménye, valamint a fiúk első anyaga, a kétszámos The Levels, füleljetek bele:

 „Évnyitó Betonozás” Let the cigar die,Vendetta INC,The Void, LEM@LMC Szeged 

LEM – THE LEVELS